102 éves lenne Kiss Manyi

1911. március 12-én született Kiss Manyi. Születésének évfordulója alkalmából összeállítással emlékezünk a színésznőre.

Kiss Manyi pályájáról röviden:

1926-tól Kolozsvárott, 1928-tól Miskolcon, majd 1929 és 1932 között Szegeden játszott. Pályafutása kezdetén szubrett és komikai szerepeket alakított kiváló tánc- és énektudással. 1932 után egy ideig olasz artista férjével külföldi cirkuszokban lépett fel, de erre a "szerepkörre" hamar ráunt és 1934-ben Budapesten debütált, de állandó szerződést egyelőre nem kapott. Pályáját a Pódium kabaréban folytatta. 1935-ben, a Király Színházban egy „beugrással" alapozta meg fővárosi hírnevét. 1938-ban a Fővárosi Operettszínház szerződtette, de a közönség láthatta őt a Magyar Színházban, az Andrássy úti Színházban, az Erzsébetvárosi Színházban, a Márkus Park Színházban és a Vidám Színházban is. 1943-ban a Vígszínházba kapott meghívást. Ekkor már a budapesti közönség egyik kedvence.

kissmanyi A II. világháború után több budapesti színházban is hatalmas sikerrel  lépett fel, de csak szerepekre szerződött – kényszerből, mert politikailag nem kívánt személy lett: valaki látta a fronton katonáknak énekelni.
1954-ben a Madách Színház  oszlopos tagja lett és ezekben az években figyeltek fel drámai tehetségére (Kurázsi mama) is. „Ettől kezdve szerepköre kibővült: a sokszor groteszk, tragikomikus színekkel jellemzett vígjátéki alakok mellett a drámai művek tragikus hőseit is eszköztelen játékkal, átütő erővel, hitelesen formálta meg." Sok pályatársa csodálta átváltozóképessége miatt, percek alatt képes volt átalakulni egy-egy szerep kedvéért. A Madách színházi szerződés véget vetett mellőzésének és az állami kitüntetések is „rátaláltak". 1954-ben Jászai-díjat, 1957-ben Kossuth-díjat kapott, 1962-ben érdemes, 1964-ben pedig kiváló művészi címmel tüntették ki. Pályatársai csak az utolsó napokban értesültek halálos betegségéről. 1971. március 24-én hunyt el.

Kiss Manyi temetéséről így írt Huszti Péter:

"A ceremónia végén a mikrofonhoz lépett egy kitűnő előadó művésznő, és a szülőföld üzenetét tolmácsolva egy kántáló siratóballadába kezdett. Az első szavak után váratlanul egy kattanás hallatszott, s a mikrofon megnémult. A temetőkapunál Márkus Laci mellé préselődtem, aki kibőgött szemekkel, ravaszkásan rám mosolygott: - Mit szólsz, hogy még itt sem marad nyugton!. Amint vers következett, nem széthúzta a mikrofonzsinórt?

kurázsi

Kurázsiként

Manyi és a háború:

1942. április 12-én kétszázezer magyar katona indult el a keleti frontra, a Donhoz. A katonáknak nem csak közellátásra, kórházra volt szükségük, hanem lelki kondíciójuk erősítésére is. Népszerű színészek vállalkoztak arra, hogy mosolyt varázsoljanak az elcsüggedt, didergő katonák arcára. 1942. november 16-án indult útnak a Tábori Színház húsz fővel, egy katonaszerelvényhez csatolt kupéban. Manyika két hónapig volt ott a negyven fokos hidegben, alig fűtött a szobában… Két dalt vitt magával, a Jaj de jó a habos süteményt és a Csicskás nótát. Az utóbbit katonasapkában énekelte. Manyika számára a jeges hómezők forró szerelmet hoztak. A fronton a színészek biztonságára vigyázó, jóképű fi atal tiszttel, Bakonyi Jánossal egymásba szerettek. Muki vonzó, szellemes, közkedvelt társasági ember volt dzsentrivonásokkal. Bolondultak utána a nők. 1944 decemberében a sűrűsödő bombatámadások miatt sokan elhagyták az otthonaikat. Az akkor  még egyedül élő Manyika is félni kezdett . Jó ismerőse, Ruzicska főorvos javaslatára bevonult a közeli magán-ideggyógyintézetbe.

Erről az időszakról így mesélt: „Az első napokban meglehetősen józanul viselkedtem, mire a betegek sanda szemmel néztek rám. Ekkor kitaláltam, hogy nekem is játszanom kell az őrültet és talán maguk közé fogadnak. Összekócoltam a hajamat, bilit húztam a fejembe, kitáto# am a számat, igyekeztem úgy viselkedni, mint a többi bolond. Pár hét múlva, mikor az oroszok bejö# ek, a „bolondok” egybehangzóan mondták, nem vagyunk mi bolondok, mi csak ide menekültünk. – Hát akkor ki itt a beteg? – kérdezte az orosz őrnagy. Erre mindenki rám mutatott: – Hát ő!” (Forrás: Nagynéném Kiss Manyi, Kiss Albert visszaemlékezése)

manyi istvan

 Hogy szaladnak a fák - Kiss Manyi és Iglódi István

Bilicsi Tivadar története Manyikáról:
– Egyik hajnalban megszólalt a telefon a lakásomon. Álmosan emeltem fel a kagylót: „halló, ki beszél?" „Itt a telefonközpont beszél" – mondta egy női hang. „Halló, Bilicsi lakás?" – Igen! Mi tetszik?– kérdeztem dühösen. „Elnézést a korai zavarásért, de most még nincs forgalom, és csak ilyenkor tudjuk az állomásokat ellenőrizni. Engem jól tetszik hallani?" – Igen! – válaszoltam. „Akkor szíveskedjék a kagylóba mondani azt a szót: „marabu".
Mondtam: marabu. „Szíveskedjék hangosabban mondani, nem lehet jól hallani!" Mondtam hangosabban: ma-ra-bu! Azt mondta erre a nő: „tessék letenni a kagylót, pár lépést távolodni a készüléktől és onnan jó hangosan bemondani, hogy „marabu!" Követtem az utasítását, aztán felkaptam a kagylót, és üvöltve kérdeztem: most már jó lehet érteni?
Erre azt mondja: „igen, nagyon jól. Csak azt nem értem, hogyha annyira marja a bú, akkor minek ordít, maga hülye ripacs?" Az utolsó szavakat már nem elváltoztatott hangon, hanem a sajátján mondta Kiss Manyi, és kacagva letette a kagylót. Persze másnap az egész színház rajtam röhögött, mert Manyika elmesélte, hogyan viccelt meg engem. Egy ideig Marabunak is hívtak a kedves kollégák.
De nem csak ez a történet bizonyítja, hogy Kiss Manyi nagy tréfacsináló volt. Az egyik ilyen elmaradhatatlan mókája a vacsorameghívással egybekötött, úgynevezett „tigriscsinálás" volt.

Kiss Manyi 3Manyika kint a konyhában alaposan bekormozta egy tányér alját. A tányérra pár darab süteményt tett és odatartotta a mit sem sejtő vendég elé. Kínálta, hogy egyen belőle ő sütötte. Az áldozatnak persze ízlett a remek sütemény. Ez alatt, Manyika a bal kezében tartott tányér fenekéről észrevétlenül a jobb keze ujjai végével letörölt egy adag kormot, aztán megkérdezte: „ízlik a süteményem? Neked sütöttem." Azzal kedvesen megcirógatta a vendég arcát jobbról is, balról is. Újabb korom a tányérról: „nincs neked lázad?" – kérdezte, és megsimogatta a kérdezett homlokát kormos ujjaival. Ott állt szegény áldozat korommal összecsíkozott arccal. Valóban úgy nézett ki, mint valami őserdei tigris." (Forrás: Legendás komédiások, szerző: Kalmár Tibor)

 Forrás: OSZMI, Színház.hu

süti beállítások módosítása