Körbejárták a várost a Macskák

A Macskák című produkció újabb megújulásra előtt áll: március 22-én újabb "alom" lép színpadra. Addig is a Madách Színház minden nap meglepetéssel készül.Tegnap a jövő kismacskái egy kamionon táncoltak át a városon.

Így készül a következő macska-generáció:

Dalos László így írt a Film Színház Muzsika 1983-as számában a darabról:

"A. Lloyd Webber muzsikája összetéveszthetetlenül musicalzene, elsősorban ritmusvilágával hat, akkor eredeti, amikor a koreográfus fantáziáját ragadja meg, és amikor fanyarul, ironikusan jellemez. Songjai, dalai dallamvilágukkal vállalják azt a zenei örökséget, amelynek birtokában és amelyet másként fogalmazva lépett fel a musical.
Mélyen meghajlok Romhányi József zenés fordítói teljesítménye előtt! Nemcsak meghallgattam, de az említett műfordítók könyvben kinyomtatott magyarításaival összevetve el is olvastam az övéit. Romhányi állja a verset. Aki soha nem próbálta, az is elképzelheti, mennyire nem könnyű zenére szöveget írni. Vagy olyat fordítani, ami nem is "szöveg", hanem költemény, mint az Eliotéi. Romhányi József "ez természetes" hibátlan prozódiával írta meg magyarul, zenére a verseket, és nemcsak rímekkel győzte, kifogyhatatlanul, hanem mindenféle nyelvi ötlettel is. Prózai színház mutatta be a Macskákat, színházi életünk egyik furcsasága ez. A végeredmény, a siker a Madáchot igazolja. Sokhónapos próbák közben a helyi "prózisták" s a vendég táncosok és énekesek olyan együttessé forrtak össze, amilyenre nemigen akad a közel- és a távoli múltban ennyire meggyőző példa. Szirtes Tamás és a koreográfiát tervező Seregi László, az Állami Operaház balett igazgatója együtt rendezte az előadást; Bolba Lajos és Makláry László zenei vezetésének a pontos és hatásos ének köszönhető leginkább. Kettős, de egyet akaró szellemi vezetés alatt együtt énekelnek, mozognak, táncolnak azok, akiknek ez a kenyere, és azok, akiké általában csak a szó az. Megkapó ensemble! Götz Béla tervezett köréjük különös színpadot, Bajkai István maszkjaiban és Vágó Nelly jelmezeiben bizonyítják mindnyájan, hogy a macska is ember."- írta

Azóta eltelt harminc év, Macskák újabb és újabb generációi váltották egymást a színpadon. Tegnap, a jövő kismacskái táncoltak át a fővároson, feldíszített kamion a Hősök teréről  indulva, az Andrássy út – Bajcsy-Zsilinszky út – Károly krt. – Múzeum krt. – Üllői út – József krt. – Erzsébet krt. útvonalon,  a Madách Színházig, ahol a Macskák szereplői várjták őket. A gyerekek a Madách Teremben eltáncolták a Macskák híres táncjelenetét, a Bált.

Macskák a városban, videó:

A kamion-akcióról képekben:

macskákkamion11

 1.

macskákkamion6

 2.

macskákkamion8

 3.

macskákkamion3

 4.

macskákkamion5

 5.

macskákkamion2

 6.

macskákkamion

 7.

macskákkamion7

8.

macskákkamion18

 9.

macskákkamion15

 10.

macskákkamion17

 11.

macskákkamion13

 12.

macskákkamion16

 13.

macskákkamion12

 14.

macskákkamion10

 15.

macskákkamion4

 16.

 

 

Forrás: Színház.hu, OSZMI, Fotó: Madách Színház

 

süti beállítások módosítása