Színházi világnapi ünnepség a Tamási Áron Színházban

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház három előadással és egy rendkívüli zenei eseménnyel ünnepli idén a Színház Világnapját. A március 27-ére szervezett eseménysorozat délután 14 órától éjfél utánig tart.

Elsősorban a fiataloknak szól a Cimborák Bábszínház Kire ütött ez a gyerek? című produkciója, melyet 14 órától láthatnak az érdeklődők a Bábstúdióban, Nagy Kopeczky Kálmán rendezésében. A Janikovszky Éva művei alapján készülő bábelőadásban a tizenévesek, a kamaszok korosztályát próbálja megszólítani a színház, a világnapi előadás érdekessége pedig az lesz, hogy a nézők egy része a kulisszák mögé is beülhet, és háttérből figyelheti a színészek munkáját.
17 órától kezdődik a Kamarateremben Mátray László Egy őrült naplója című egyéni előadása, mely Ny. V Gogol azonos című elbeszélése nyomán készült. Gogol klasszikusa a világirodalom egyik legmegrendítőbb vallomása az emberről, aki a társadalmi kötöttségek és a személyiség ellenőrizhetetlen vágyainak harcában alulmarad.

Tesztoszteron ZA

Tesztoszteron

Este 19 órától a Zakariás Zalán által rendezett Tesztoszteron című vígjátékot láthatják újra az érdeklődők a színház nagytermében berendezett stúdiótérben. Andrzej Saramonowicz darabja a férfiasság karikatúrája. A történet egy vendéglőben játszódik, ahol különös körülmények folytán találkozik hét férfi, és miközben közösen elfogyasztanak néhány pohár italt, egyre több titkot árulnak el magukról és nőkkel való viszonyaikról.
A világnapi programot egy rendkívüli zenei esemény zárja: első koncertjét tartja a Tamási Áron Színház művészeiből álló Tesztoszteron Zenei Alakulat a színház előcsarnokában. A koncert, melynek keretében a társulat valamennyi színésze fellép, este 22 órától kezdődik, és sok-sok meglepetést tartogat a közönségnek.

süti beállítások módosítása