Május végére lezárulhat a Bárka Színház átadás-átvétele

A jövő évadot már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részeként kezdheti a Bárka - mondta az MTI-nek Seress Zoltán igazgató.

Seress Zoltán elmondta, új helyzetet jelent a színház számára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel való együttműködés. A színház az oktatási intézmény részeként működik tovább, fenntartója az egyetem, amelynek költségvetésében szerepel a színház.


Az igazgató tájékoztatása szerint az együttműködés az egyetemmel már elindult, a tavalyi és az idén eddig esedékes támogatást is megkapták a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM), amellyel megegyeztek az éves támogatás összegében és az ütemezésben is. A teljes átadás-átvétel azonban még zajlik a korábbi fenntartó, a Józsefvárosi Önkormányzat és az egyetem között, az átvilágítás megtörtént, várhatóan május végére le is zárul a folyamat. Júliusra pedig sikerülhet kiegyensúlyozottá tenni a színház működését.

 

Jogi szempontból ugyanakkor megmarad a "kétlábúság". Ahhoz, hogy az állami támogatásra jogosult legyen a színház, közszolgáltatási szerződést kell kötnie egy önkormányzattal, a Bárka a VIII. kerületi önkormányzattal tette ezt meg.
Seress Zoltán a színház 2013-as költségvetéséről elmondta: a KIM-mel 120 millió forintos éves támogatásban egyeztek meg, az állami támogatás pedig 108 millió forintot tesz ki. A 2014-es évre még egy kis korrekcióra lesz szükség - tette hozzá. Tavaly mintegy 350 millió forintból gazdálkodott a színház, amelyből mintegy 70 millió forintot az önkormányzati, 105 millió forintot pedig az állami támogatás tett ki.

 

barka


Az igazgató hangsúlyozta: a tavalyinál idén lényegesen jobb a helyzet, azonban szeretnék, ha az állami támogatást még növelni lehetne. 2014-re 250 millió forintos támogatás jelentene biztonságos működést a színház számára - mutatott rá.
Az együttműködés az egyetemmel az egyetemistáknak szóló drámafoglalkozásokkal, a retorikai oktatással indult el. Amennyiben a hallgatók szeretnének színházzal foglalkozni, ahhoz is nyújt szakmai hátteret, támogatást a Bárka.


A színház az idei szezonban négy premierrel várta a közönséget. Elsőként egy Ödön von Horváth-drámát - eredeti címén A végítélet napját - Vasárnap 16:48 címmel mutatták be. A második bemutató Tasnádi István A harmadik hullám című darabja volt Vidovszky György rendezésében. Az évad második felében pedig Volodimir Klimenko Lev Tolsztoj regényének inspirációjára született Anna Karenina című művét tűzték műsorra Vlad Troickij rendezésében.


A szezon utolsó bemutatóját pénteken tartották: Sven Delblanc Álarcosbál című darabját mutatták be. A mű a 18. századi svéd történelem egy "teátrális" eseményét, a III. Gusztáv király ellen a stockholmi operaházban elkövetett merényletet, valamint annak előzményeit dolgozza fel. Az idei évadban májusban még kétszer, júniusban pedig egyszer látható az előadás.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása