1 percre elsötétül a Broadway - Gandolfinire emlékeznek

Egy percre elsötétül szerdán este a Broadway színházainak díszkivilágítása: a New York-i színházi negyed így emlékezik meg az egy hete Rómában elhunyt amerikai színészről, James Gandolfiniről.

A színészről:


"Tökéletes színész volt, aki minden szerepének egyéniséget adott és kapcsolatot tudott teremteni a közönséggel. A képernyőn, a filmvásznon vagy a Broadway színpadán látszólag erőfeszítés nélkül tudott hiteles lenni minden szerepében" - méltatta Gandolfinit Charlotte St. Martin, a Broadway színházait tömörítő szövetség igazgatója. 

Az 51 esztendős korában szívroham következtében elhunyt színészt 2009-ben Tony-díjra jelölték Az öldöklés istene (God of Carnage) című darabban nyújtott alakításáért. 1995-ben a Rakparton, 1992-ben pedig A vágy villamosa című színművekben szerepelt a Broadwayn.

Gandolfini, aki a Maffiózók című tévésorozat Tony Sopranójaként szintén elismerést vívott ki, római szállodai lakosztálya fürdőszobájában lett rosszul. A színész 13 éves kisfiával vakációzott Olaszországban. A múlt héten a Taorminai Filmfesztiválra volt hivatalos, ahol munkásságáért egy díjat vett volna át. Temetési szertartását csütörtök délelőtt tartják a New York-i Szent János-székesegyházban.

 

gandolfini

 

Gandolfiniről saját szavaival:

Más emberek ruháiban állva eljátszani a nyilvánosság előtt valaki mást. Elég furcsa módja egy felnőtt férfi életének.Vanity Fair

Belekóstoltam a színészkedésbe a középiskolában, de teljes egészében elfelejtettem. Aztán 25 évesen elmentem egy drámaórára. Asszem a családomból senki szerint nem volt túl intelligens döntés. Nem hinném, hogy bárki is úgy gondolta volna, hogy sikerrel járhatok, ami persze érhető. Szerintem csak örültek, hogy végre kezdek magammal valamit.Vanity Fair

A költözés számomra nem nagy dolog« – mondta Mr. Gandolfini, akinek a színház a szenvedélye, de kenyerét pincérkedésből és kőműves munkákból keresi. Már kialakítottam egy rendszert magamnak. Mindent bedobálok műanyag szemeteszsákokba, amiket könnyű kipakolni az új helyen. Miután a nevem nincs egy bérleti szerződésen sem, csak megyek és jövök. Nincs felelősségem". New York Times 


Nem hinném, hogy bármi érdekeset tudnék önnek mondani. Miért érdekelne bárkit is? Kit érdekel, hogy valamilyen színész miket mond? Csak idiótaként hangoznék” – mondta a tőle interjút kérő Matt Zoller Seitznek a Maffiózok sikere előtt. Vulture

A pénz jó dolog! Szóval örülök neki. (...) A felhajtás, ami a Maffiózókkal járt, elég nevetséges volt. Egyikünk sem hitte, hogy sokáig fog tartani, erre tíz évig tartott. Őszintén? Nem hinném, hogy sokat változtam volna. Évekig éltem ugyanabban az albérletben. A legtöbb barátom is ugyanaz maradt. Még mindig morcos és szomorkás vagyok... De a jó értelemben!” Vanity Fair

Apám milliószor elmondta nekem: »Parasztok vagyunk.« Eléggé furcsa, hogy néha más elbánásban részesülök, mint más. Eléggé rosszul esik. Nem akarok privilégiumokat élvezni”.  Rolling Stone

 

Forrás: Mandiner, Vanity Fair, MTI

 

 

süti beállítások módosítása