Vidnyánszky Attila nyitja meg a Balatonfüredi Művészeti Fesztivált

Az egyik legzseniálisabb magyar költőre, a 100 éve született Weöres Sándorra emlékezik a Sebő együttes előadásában a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál, de megidézik Jeanne d'Arc-ot a templomromnál, mesekastélyt állítanak gyerekeknek, Oroszlán Szonja pedig blues énekesnőként lép a fesztivál közönsége elé június 30. és július 7. között.

Minden estére különleges produkciót ígér a Balatonfüredi Művészeti Fesztivál, ahol színházi előadások és koncertek váltják majd egymást. A fesztivált Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház új igazgatója nyitja meg, a Füredi Magyar Játékszínre a Kisfaludy szobornál Tordy Géza, Jászai- és Kossuth díjas színművész emlékezik majd.

 

Világzenei estet tart a Sforzato Rézfúvós Kvarett a mólónál, a Balatonra helyezett színpadon, az orléans-i szűz látomásait pedig a Papsoka templomromnál élheti át a közönség - különleges atmoszférát ígér a Veszprémi Petőfi Színház Jeanne d'Arc című előadása.

Oroszlán Szonja zenekarával együtt lép fel, a kedvenc blues és jazz dalaikat játsszák majd kissé áthangszerelve. Mint mondta, idén eddig összesen két koncertjük volt, nem is tervezik, hogy sűrűbb legyen a programjuk, örömzenélni jönnek Füredre is.

 

nagy negyes kisfludy vendegjatek
A nagy négyes - Jelenet az előadásból

 

- Már vagy húsz éve zenélgetünk a fiúkkal, úgy, ahogy a színház engedi. Csopakon jöttünk össze, ahol gyerekkorom óta nyaralok, és most már két éve állandó lakos is vagyok. A fiúk nagy vitorlázók, én meg zenész családból származom, tehát nem úszhattam meg a zenetanulást, szóval a zene szeretetéből, a házibulizós estéken alakult ki a zenekar. Eddig közel harminc számot dolgoztunk fel, Janis Joplintól kezdve a nagy jazz klasszikusokig terjed a válogatásunk. Füred tökéletes helyszín egy hangulatos estéhez –  fejtette ki a balatonfured.hu kérdésére Oroszlán Szonja, aki Unplugged - zenés utazás Európából Amerikába című koncertjével július 5-én a Balaton Szabadidő Központ szabadtéri színpadán szórakoztatja majd a nagyérdeműt.

Füredre érkezik a nagy színész négyes is, azaz Molnár Piroska, Vári Éva, Benedek Miklós és Szacsvay László. Ünnepelt, mára visszavonult operaénekeseket alakítanak, akik egy művészotthonban tengetik életüket. Sérelmek, vonzalmak, véd- és dacszövetségek fűzik őket össze egy iróniával és érzelmekkel teli előadásban, A nagy négyesben, ami arra a kérdésre is keresi a választ, vajon megőrizhető-e a tehetség és az esendő magánembert megválthatja-e a művészet?

A nagy négyest Horgas Eszter fuvolaművész koncertje követi, majd színpadra lép Fullajtár Andrea és Őze Áron, akik egy félrecímzett levél miatt keverednek bonyolult viszonyba a Gyógyír északi szélre című darabban.

 

horgaseszter

Horgas Eszter

 

A fesztivált a Sebő együttes Weöres Sándor estje zárja, július 7-én, vasárnap. A száz évvel ezelőtt született írózsenit a Hatvanhat című esten idézik meg az idén 66 éves együttes zenészei. A zenekar épp Füreden, 1994-ben alakult, akkoriban több héten át lakott a városban Sebő Ferenc és a Zsarátnok együttes, itt döntötték el, hogy együtt folytatják, sőt az első közös feldolgozások is Füreden születtek.

- Az előadást mindig az adott est hangulata diktálja. Három órán át tudnánk Weöres Sándor verseket játszani, van miből válogatni, az biztos, hogy mindegyik korszakából lesznek költemények. Vannak versek, amelyek megzenésítését maga Weöres Sándor kérte. Weöres sokat írt arról, hogy az énekelt vers mit jelent számára, sőt sok esetben nem titkoltan ő maga is egy-egy dallamra írt verset. A könnyedségük, a szuggesztív képi erejük, a játékos intellektusuk miatt különleges élmény Weöres Sándor költeményeit játszani - nyilatkozta a balatonfured.hu-nak Perger László a Sebő együttes tagja.

 

Forrás: balatonfured.hu

 

A Balatonfüredi Művészeti Együttes teljes programja >>>

süti beállítások módosítása