A nőuralom - Színház vár az Aquincumi Múzeumban

Július 12-én kerül sor az Aquincumi Múzeum romkertjében Arisztophanész: A nőuralom című drámájának bemutatójára, Papp János rendezésében, aki fiával – az előadás egyik szereplőjével –, Papp Dániellel volt az ATV Start Plusz c. műsorának vendége.

 

Darabismertető:

 

Az athéni nők csellel magukhoz ragadják a hatalmat, és új törvényeket hoznak. Az abszurdumig vitt komikus helyzetekben nagyszerű női és férfi karakterek sora próbál eligazodni a feje tetejére állított világban. Arisztophanész szokása szerint nemcsak mulattat, de mélyen el is gondolkodtat.

Miután a nők csellel elfoglalják a Tanácsot, új korszak köszönt Athénre. Az új törvények szerint minden közös, a javak is, a nők is. A vaskos humorral megírt komédia mégsem csupán a férfiak és a nők harcáról szól, hiszen a fékevesztett háborúskodás kikezdi a demokrácia biztos menedéknek hitt épületét is.

 

a nouralom

Fotó: aquincum.hu

 

Papp János a darabról:

 

"Megalázó az emberiség számára, hogy az arisztophanészi problémakör ma is aktuális. Több elemző azt írta, hogy A nőuralom a görög demokrácia haláltánca, és kiderült, én sem olvashattam másként. Ez egy féktelen, az abszurditásig elvitt komédia, miközben egy rémületes történet zajlik mögötte. Megtörténik egy puccsal a kormányváltás, Athénban a nők veszik át a hatalmat, mondván, hogy a fiúk hülye törvényeket hoztak, és aszerint kormányozták az országot. Új törvényeket hoznak, és kiderül, nem jobbak a régieknél. Amit ígértek, betartani nem tudják. Rosszul csinálják, és az abszurditásig elvitt törvény-végrehajtástól a fejükre omlik az egész. Közben ez egy komédia."

 

Papp János és Papp Dániel az ATV műsorában mesélt a bemutatóról. Itt megtekinthető.

 

Papp János

 

Arisztophanész: A nőuralom

komédia
 
Szereplők:
Borbás Gabi
Földes Eszter
Kovács Vanda
Bede Fazekas Anna
Maszlay István
Mihályfi Balázs
Papp Dániel

Koreográfus: Schmidt Eszter
Jelmez: Rátkai Erzsébet
Rendező: Papp János
 
Bemutató: 2013. július 12. - 19:30
Aquincumi Múzeum
(1033 Budapest, Flórián tér 3-5.)



süti beállítások módosítása