Zserbótangó - Rendhagyó olvasópróba Fodor Zsókával

Budapesten, a Gerbeaud cukrászdában tartotta meg a Békéscsabai Jókai Színház 2013/14-es évadának egyik különleges produkciójának, Kulcsár Lajos: Zserbótangó című tragikomédiájának rendhagyó olvasópróbáját.


– A Békéscsabai Jókai Színházban hagyomány, hogy az új évad új darabajait nyilvános olvasópróbán mutatják be a nagyközönségnek. A Zserbótangónál maga a szerző dobott fel magas labdát, amit nem lehetett kihagyni – mondta el az olvasópróba előtt Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatóhelyettese, egyben a darab rendezője.


A Zserbótangó középpontjában két „tapasztalt életkorban” lévő, pályájáról már letért színésznő története áll. A két idősödő színésznőt Fodor Zsóka és a Jászai-díjas Medgyesi Mária, a főbérlőt Nagy Erika alakítja. A Magyar Teátrum Kft-vel közös koprodukció ősbemutatója november 8-án lesz a Békéscsabai Jókai Színházban.

 



– A Zserbótangó ötletét, egy mondatban, Fodor Zsóka adta – árulta el a szerző, Kulcsár Lajos. Mint elmondta: minkét színésznővel játszott már, így ez is különlegessé tette az alkotómunkát.


– Két érdekes, izgalmas élet történetét dolgozza fel a darab. Két emberét, akik lassan megszeretik egymást – mondta Fodor Zsóka, aki látványos, háttérvetítéssel tarkított és nem utolsó sorban happy end-es előadást ígért.


Medgyesi Mária úgy fogalmazott, megható volt, hogy felkérték a szerepre. Bár Fodor Zsókával régóta ismerik egymást, még nem játszottak együtt. Ez is különlegessé teszi a próbákat és az előadást is.


A sajtótájékoztatón elhangzott: Békéscsaba után, az elképzelések szerint majd a fővárosban is bemutatkozik az előadás.

 

Forrás: Békéscsabai Jókai Színház

 

süti beállítások módosítása