Szörényi Levente: 'A kezdetektől Koppányista voltam'

Bármilyen furcsán hangzik, 1985-ben Aczél György, a Kádár-korszak kulturális irányítója volt az, aki betolta az István, a királyt az akkori Nemzeti Színházba - nyilatkozta Szörényi Levente az I.K.3.0 blognak. Lapszemle.

 

Az I.K.3.0 blog cikkéből:

"Az 1983-as premier nyilván megkerülhetetlen, hisz a Király-dombon a hét alkalom alatt több mint százezren látták, a róla készült filmre pedig egymillióan váltottak jegyet. De legalább ilyen fontos, amikor 1985-ben a darab bekerült a Nemzetibe. Az előző évi, szegedi Dóm téri színrevitel ugyanis annyira siralmasra sikeredett, hogy Boldizsár Miklóssal kénytelen voltam felkeresni Aczél Györgyöt, a Kádár-korszak kulturális irányítóját, hogy kipróbálhassuk a darabot más környezetben is" - mesélte Szörényi Levente, az István, a király társszerzője a darab egykori bemutatóiról.


szorenyi-leventeFotó: Euronews


A zenész úgy véli, Alföldi Róbert valóban új színt fog hozni a harminc éves darab életébe. "Túl vagyunk az első bemutatkozáson, a díszletmakettet is láttuk, valóban impozáns. Úgy érzem, az ő személye garancia arra, hogy a mostani jubileum kapcsán az István, a királyt újfajta megközelítésben láthassa a közönség" - tette hozzá.

A szereposztással kapcsolatban úgy fogalmazott, Stohl Andrással kapcsolatban vannak benne kérdőjelek. "Nem annyira abban, hogy színészként és énekesként mennyire tudja előadni a dalokat, hanem hogy hosszabb távon miként bírja majd" - hangsúlyozta.

 

Szörényi Levente István király koráról is szólt az interjúban: "Az elmúlt évtizedekben többször elmondtam, hogy a magyar őskultúra szempontjából komoly krízishelyzetnek érzem a kereszténység felvételét. A kezdetektől Koppányista voltam. És a mai napig az maradtam. De ismétlem: teljesen mindegy, hogy mi szerzők mit gondolunk róla. A lényeg, hogy a műben mindez borotvaélen táncoló pontossággal van kiosztva. S mindig rajtad múlik, hogy épp mit gondolsz bele."

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

Az István, a király bemutatóját augusztus 17-én tartják a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A darabot további két alkalommal játsszák a Dóm téren (aug. 18., aug. 20.), a 30 éves, jubileumi előadásra augusztus 30-án kerül sor a Papp László Arénában.

 

süti beállítások módosítása