Mi vár hétvégén a Kultkikötőben?

A nyolc éves Kultkikötő - Balatonföldvári Szabadtéri Színházban péntek-szombat esténként láthatók a színház nagyformátumú vendégelőadásai és koncertjei, csütörtökönként rendhagyó koncertszínház és stand-upok, szerdánként pedig ingyenes PartMozi és borkóstoló várja az érdeklődőket.

A Kultkikötő előző hétvégéjéről:


Július 19-én este 20.30-kor Kern András Lövölde tér című koncertje, 20-án este pedig a Jadviga párnája című előadás látható majd Ónodi Eszter főszereplésével.


Szombat és vasárnap délelőtt a gyermekek báb- és meseelőadások mellett kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Július 20-án délelőtt 11-kor a Mesélő vasaló, 21-én pedig A szegény ember gazdagsága című mesejátékán szórakozhatnak a legkisebbek.

 

A Kultkikötőről Nagy Viktor mesélt a Színház.hu interjújában:

 

Kis túlzással kétgyermekes apuka vagy. Az egyik gyermeked a tíz éves Összpróba Alapítvány, a másik a nyolc éves Kultkikötő....

Nagy Viktor: Időként úgy érzem magam, mint egy meghasonlott ember, hiszen az 'apaságon túl' van egy hivatásom is, színész vagyok. Előfordul, hogy a Kultkikötő színpadán is fellépek, akkor persze előadás előtt kipillantok a takarásból, hány nézőnk is van aznap este. Ilyenkor az igazgató énem örül, hogy teltház van, vagy bosszankodik, hogy a rossz idő miatt nincsenek elegen. Meg kell osztanom a figyelmemet a sok feladat között, de amikor egy-egy téli napon felidézem az előző nyarat, úgy érzem, minden úgy egész, ahogy van. Bevallom, egyik feladatomról sem mondanék le szívesen.

Hogy mutatkozol be valakinek? Mit mondasz magadról? 

Nagy Viktor: Sokszor kell tárgyalnom a Kultkikötő ügyében, ilyenkor csak annyit mondok, Nagy Viktor vagyok és én képviselem a Balatonföldvári Szabadtéri Színházat. Aztán persze felteszik a kérdést, hogy egyébként van-e közöm a színházhoz. Erre általában csak annyit mondok, hogy szoktam színházban dolgozni. Ez nem álszerénység a részemről, de ha kénytelen vagyok ügyvezető igazgatói minőségemben részt venni egy megbeszélésen, nem érzem fontosnak, hogy a színpadi feladataimról is meséljek. Akkor, abban a pillanatban más a fontos, hiszen egy csapatot képviselek, a Kultkikötő csapatát. 2006-ban alig voltunk öten-hatan a műszakkal együtt, mára közel harmincan dolgozunk a Bajor Gizi park szívében, egyre több a feladat. 

 

Folytatást itt talál.

 

 

süti beállítások módosítása