Bérletvásár a Komáromi Jókai Színházban

Augusztus 5-én megkezdődött a bérletvásár a Komáromi Jókai Színházban. A 2013-14-es színházi évadban a színház felnőtt nézőinek öt saját produkciót és négy vendégjátékot kínál. A tavalyi, ünnepi évad közelségére való tekintettel, a színház vezetőségének döntése értelmében a bérletek ára az idei, 61. évadban is változatlan marad.


A teátrum első idei bemutatója Harold Pinter Árulás című színműve lesz, amit Valló Péter m.v. állít színpadra, a stúdióbérlet első darabjaként. Ezt követi Martos Ferenc-Huszka Jenő Lili bárónő című operettje Méhes László rendezésében.


A sorban Bereményi Géza Az arany ára című piaci játéka következik, Bagó Bertalan m.v. rendezésében. A darab Bereményi Géza Eldorádó című filmjének színpadi adaptációja.


Ezután William Shakespeare A velencei kalmár című színművét tekintheti meg a közönség. Az előadást Harsányi Zsolt m.v. viszi színre. A velencei kalmárt Shakespeare 1596-ban, legtermékenyebb darabírói korszakában, a nagy vígjátékok és nagy tragédiák korszakában írta. A darab a virágzó tengeri kereskedelem központjában, a nyitott, nyüzsgő, karneválos Velencében és Belmont zárt mesevilágában játszódik.

 

komaromi-jokai-szinhaz1

 

Végül, a felnőtt nézőknek készülő repertoár utolsó saját produkciójaként, Barabás Pál – Frenkó Zsolt – Fényes Szabolcs Egy szoknya, egy nadrág című zenés játéka kerül bemutatásra, Méhes László rendezésében. 


Egy vendégjáték is szerepel a felnőtt bérlet előadásai között. John Steinbeck Egerek és emberek című színművét a Soproni Petőfi Színház társulata adja elő Pataki András rendezésében. A történet két idénymunkás különös, összetett és tragikus kapcsolatáról szól.


A Komáromi Jókai Színház természetesen az elkövetkező színházi szezonban is gondolt a legkisebbekre. Václav Čvrtek- Kárpáti Péter Rumcájsz, a rabló című darabja, valamint Móka Miki és barátai szórakoztatják majd a gyerekeket.


Újra indul a Vasmacska Stúdió bérlet, a stúdiószínházi műfaj kedvelőinek. Ennek keretében a már fentebb említett Harold Pinter Árulás című színművén kívül még további három vendégelőadást láthatnak az érdeklődők: Mark St. Germain Az utolsó óra című művét a Rózsavölgyi Szalon előadásában, Jordán Tamás és Alföldi Róbert szereplésével, Márie Jones Kövek a zsebben című előadást a budapesti Thália Színház bemutatásában, Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter közreműködésével, végül Yasmina Reza Művészet című produkcióját a kassai Thália Színház előadásában.


Bérleteket 2013. augusztus 5-től ismét a tavalyi árakon hétköznap 09.00 és 12.00 illetve 13.00 és 15.00 óra között válthatnak a jegypénztárban. Telefonszám: 035/3811 257, e-mail:tiket@jokai.sk. Információk a szervezési osztályon a 035/7908 150-es telefonszámon igényelhetők, e-mail: szervezes@jokai.sk.

Forrás: Komáromi Jókai Színház

 

süti beállítások módosítása