Bozsik Yvette: "Már fontosabb az életem"

Ősszel a Nemzeti Táncszínházban új bemutatóra készül Janus Pannonius Mars istenhez békességért című versének ihletésére. A Tháliában gyerekdarab-rendezés várja, a Centrál Színházban pedig a nagy sikerű Cabaret után a Chicagót viszi színre. Legutóbb a családon belüli erőszakot valós történetekből és irodalmi szövegekből megelevenítő Orlai-produkciót, a Minden ötödik órábant rendezte. Bozsik Yvettet kérdezte Szentgyörgyi Rita. Lapszemle.

A Minden ötödik órában című előadásról szólva Bozsik Yvette elmondta, a produkcióhoz a dramaturg, Szabó-Székely Ármin válogatott alapanyagot a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak ellen Egyesület segítségével. "Ezt az iszonyatosan súlyos társadalmi problémát nem elég csak a bántalmazott szemszögéből megmutatni. Sokszor maga a bántalmazó is bántalmazott volt, gyerekkorában átélt traumákat. (…) Szeretek az áldozatok, a kiszolgáltatottak mellé állni. Nagyon sok olyan jellegű előadásunk van, amely mozgássérültekkel vagy gyerekekkel foglalkozik. A Kolibri Színházban megy egy csecsemőszínházi előadásunk 0-4 éves gyerekeknek. Azért szeretek gyerekszínházzal foglalkozni, mert ha jó egy előadás, a gyerekek hihetetlenül boldogok" - tette hozzá a koreográfus-rendező.

 

bozsik-yvette
A kérdésre, el tudta-e volna képzelni, hogy az idén 20 éves a Bozsik Yvette Társulat ennyi ideig fennmarad, úgy felelt: "Ha nem ebben az országban születek, hanem, mondjuk, Franciaországban, ahol nagyobb a művészek elismerése, akkor másképpen alakult volna a pályám. A Bozsik Yvette Társulat húsz év után került be a kiemelt kategóriába. Nálunk még a kritikusok egy része sem örül annak, hogy van egy jól működő társulat. Ugyanakkor nem panaszkodhatom, mert nagy utat tettem meg. Szüleim és nagyszüleim is nagyon szegények voltak. Szolnokról kerültem fel Budapestre, és mindig a saját utamat jártam. És ezt nem cserélném el senkivel sem" - nyilatkozta Bozsik Yvette, aki arról is beszélt, mit élt át a Trafó-ügy kapcsán. 

"Borzasztó trauma volt. Megkérdőjelezték a vezetői képességeimet, holott senki nem születik annak. Diszkriminatív megjegyzéseket kaptam azért, mert kisgyerekem van, hogy szőke nő vagyok. Lehet, hogy a halálom előtt megírom majd, mi történt akkor velem. (…) Hála Istennek meg tudom magamat gyógyítani. Ehhez viszont az kell, hogy elvonuljak az emberektől, és a családomra koncentráljak. (…) Eddig fontos volt a karrier. Most már eljutottam odáig, hogy fontosabb az életem" - nyilatkozta a koreográfus-rendező.

 

A teljes interjút az Elixírben olvashatják.

süti beállítások módosítása