"István összetett karakter" - Interjú Bretz Gáborral, az Erkel-opera főszereplőjével

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad augusztus 20-i jubileumi bemutatója, a több mint száz szereplőt, zenészeket, énekeseket, kórusokat, táncosokat, sőt, akrobatákat is felvonultató grandiózus Erkel-opera, az István király címszerepét fiatal tehetség énekli. Bretz Gáborral olvashatnak interjút.

Nemzetközi énekversenyek győztese, nagyhírű operaházak ünnepelt fellépője, Bretz Gábor nemcsak Los Angelesben kezdődött szakmai útjáról beszél az interjúban, hanem arról is, mekkora kihívás egy olyan művet betanulni és előadni, amelyet a mai felnőtt közönség eddig aligha hallhatott vagy láthatott.

– Mikor kezdődött a zene iránti vonzalma?

– Mondhatnám némi túlzással azt is, hogy már a születésem előtt kezdődött. Édesanyám a kecskeméti Kodály Zoltán Zeneiskola első évfolyamán alapító kisdiákként volt jelen, zongorázni és hegedülni tanult, édesapán ugyancsak zongorázott. Úgyhogy vittek koncertre, operába, és nekem ez nagyon tetszett. Nem jártam zenei általános iskolába, ellentétben későbbi zeneakadémiai évfolyamtársaimmal, amit komoly hátránynak éreztem. Kórusban kezdtem énekelni gimnazistaként G. Horváth József karnagy keze alatt, aki Bárdos Lajos veje volt. Az iskolai énekkaron kívül vitt magával az akkori Pedagóguskórusba is. Ő volt az, aki még mutálós, tizenhat-tizenhét éves koromban úgy gondolta, hogy szólóénekléssel is érdemes lenne próbálkoznom.

– Hogyhogy végül Los Angelesben vette az első komoly szólóénekes leckéket?

– Angolnyelv-tanulási szándékkal utaztam Los Angelesbe az érettségi után, és ott véletlenül találkoztam Czövek Istvánnal, aki Ilosfalvy Róbert mellett a Honvéd férfikar basszbariton szólistája volt az 1950-es években, mielőtt Amerikába disszidált. Ő tanított először szólóéneklésre. Úgy engedett haza 1994-ben, hogy menjek egyenesen a Zeneakadémiára. De nem mertem belevágni, mivel a zongorázáson és a kóruséneklésen kívül nem volt komoly zenei előképzettségem. Némi vendéglátóipari, idegenforgalmi főiskolai kitérő után Czövek Pista bácsi közbenjárásával Antalffy-Zsíross Albert professzor kezdett foglalkozni velem, majd felvettek a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, végül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekművész és opera tanszakára, ezeket párhuzamosan végeztem el.

– Mikor és mitől alakul ki az énekes hangfekvése? Adottságon múlik vagy képzésen?

– Mindkettőn, hogy milyen arányban játszik közre ez a két dolog, személyenként változik. Tizennyolc-tizenkilenc évesen Los Angelesben Verdi Simon Boccanegrájából Fiesco-áriával felvételiztem az ottani operaház kórusába. Hát az a próbaéneklés akkor bizony elég vékonyan, gyermetegen szólt. Aztán, ahogy komolyabban kezdtem énekelni, folyamatosan erősödött a hangom.

– Hány nyelven kell egy operaénekesnek tudnia? Vagy nem szükségeltetik olasz nyelvtudás ahhoz, hogy a helybéli közönség anyanyelvén énekelje, mondjuk, a Milanói Scalában A sevillai borbélyban Don Basiliót?

– Akkor is csodálatosan lehet énekelni, ha nem érti az ember a dal, az ária szövegét, mégis hihetetlen pluszt ad hozzá az alakításhoz, ha beszéli az énekes az adott nyelvet. Ezért nagyon örülök, hogy magyar előadás volt életem első színpadi-zenekari szereplése, Gödöllőn a Don Giovanniban Leporellóként, különösen jó magyar fordításban. De valójában minél többnyelvű az énekes, tud franciául, németül, olaszul, oroszul, annál könnyebb helyzetben van. Éreztem ezt, miután megtanultam olaszul, és két éve, mióta tudtam, hogy most nyáron Aix-en-Provence-ban Rigoletto-fellépésem lesz, franciaórákat is vettem.

– Most magyar operát magyarul fog előadni. Mitől lesz ez mégis nemzetközi zenetörténeti lépés?

– Erkel ezt az utolsó befejezett művét az Magyar Királyi Operaház felavatására komponálta, igaz, az ünnepélyes megnyitóra nem készült el vele. Az óriási zenekart, kórust, sok-sok énekest, táncost, a mostani bemutató esetében még akrobatát is igénylő produkció kiállítása annyira költséges, hogy nagyon kevésszer került színre, és akkor is sokat húzták, toldották. Az eredeti kézirat a Széchényi Könyvtárban pihent, amelyet a Szabad Tér Színház most zenetörténészek bevonásával rekonstruáltatott. Nyár elejére készültek el a korszakalkotó munkával. Mi, fellépők a szezon végén kaptuk meg a végleges változatot, úgyhogy én Franciaországba is magammal vittem, és ott tanultam meg a szerepet. A rendezői próbák külső helyszínen már július vége óta tartanak, a napokban pedig „kiköltözünk” a Margitszigetre, ahol a bemutató lesz. Egy átlagos repertoárdarab betanulásánál annyival bonyolultabb ez esetben a helyzet, hogy nincs támpontunk, nem tudjuk régi felvételen előkeresni, melyik előd miként valósította meg ezt vagy azt az áriát, mi módon formálta meg a szerepet. Ilyen teljességre törekvő színpadi formában csak a legéltesebbek némelyike találkozhatott egészen fiatal korában ezzel az operával.

– Mennyire kell felkészülnie István királyból, az emberből, akinek megszemélyesítőjeként a színpadon megjelenik?

– Őszintén megvallva ez jóval nehezebb feladat a szerep hangi megvalósításánál. A történelemkönyvekben István tetteit találjuk meg, ismerjük fiához, Imre herceghez írt levelét, tanultuk, hogy milyen harcok árán szilárdította meg az uralmát Magyarországon. Mindezek támpontot adnak István, az ember megformálásához. 

– Milyen személyiségjegyre alapozza István-alakítását?

– Összetett karaktert kell megjelenítenem. Az engem, vagyis Istvánt támogató német uraknak hálás vagyok, hogy trónra segítenek, a horvát fejedelemmel, akinek lányát megkérem fiam számára, természetesen másként viselkedem, a még pogány, de engem támogató magyarokkal szemben megint másféle reakcióit mutatok. Azt hiszem, a legutolsó próbákig még sokat fogunk dolgozni István király személyiségének kialakításán.

– Az Erkel-mű melyik részét találja szakmai szemmel operasláger-gyanúsnak, amely belemászik majd a komolyzene rajongóinak a fülébe?

– Sok szép dallam, romantikus részlet van az operában, de jóslásokba nem bocsátkozom, mivel arról is csekély tudásunk van manapság, hogy a régi, repertoáron tartott operák mely áriái miért és mikortól váltak nemzedékről nemzedékre öröklődő, a mindennapokban is dúdolható operaslágerekké. Az István királynak valószínűleg kórusrészletei számíthatnak ilyen népszerűségre.

Szerző: Mátraházi Zsuzsa