65 éves a Magyar Bábjátékosok Egyesülete

A Magyar Bábjátékosok Egyesülete (MBE) a szervezet 65 évvel ezelőtti megalakulására emlékezve konferenciát rendez az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet kiállítóhelyén, a Bajor Gizi Színészmúzeumban szombaton.


mbe65 évvel ezelőtt, 1948. január 12-én alakult meg a Magyar Bábjátékosok Egyesülete. A Stromfeld Aurél úti múzeumban megvalósuló szombati esemény résztvevői a múlt, a közelmúlt és a jelen folyamatainak felvázolására törekednek. Magyarázatot, megoldást keresnek, útirányt jelölnek ki, jövőképet rajzolnak - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
   
A konferencia egyúttal alkalom elismerések átadására. A MBE által alapított, a bábművészről elnevezett Séd Teréz Gyűrűt Urbán Gyula bábrendező, író kapja, valamint elismerő oklevelet vehet át Hollós Róbertné bábjátékos, író és Tömöry Márta író, bábszínész. Az A. Tóth Sándor Alapítvány kitüntetést ad át Papp Eszter bábtörténésznek és Giovannini Kornél bábszínész-rendezőnek.
   
Mint az esemény meghívójában áll, a konferencia Szentirmai László, a MBE elnöke és Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke megnyitóbeszédével indul.
   
A délelőtt 11 órakor kezdődő előadások alkalmával Tóth Gábor Az I. Magyar Bábjátékos Kongresszus - avagy 1948 előzményei címmel, majd Hollós Róbertné Út a mába: Népművelési Intézetben a 80-as évekig címmel idézi fel a múltat. Ezt követi Láposi Terka Kemény Henrik, a kikerülhetetlen, és Tömöry Márta Mekkora álmok a bábfejekben - 65 év bábjátékai a rostán című előadása.
   
Délután Pilári Gábor Kós Lajossal és őt követően - a párosok sorsa címmel, Láposi Terka pedig A Vojtina Bábszínház törekvései címmel osztja meg gondolatait a konferencia résztvevőivel, majd Szentirmai László Kicsinyke hérók a gyermektársadalom szolgálatában, végül Csató Kata Repülési lecke - a jövőbe címmel tartja meg előadását.

süti beállítások módosítása