Elhunyt Budai Katalin színikritikus

A Színházi Kritikusok Céhe tudatta: autóbalesetben elhunyt Budai Katalin színikritikus.

Színházi Kritikusok Céhe elsőként Facebook oldalán közölte:

 

"Megrendülve tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy váratlanul elhunyt kollégánk és barátunk, céhünk tagja, Budai Katalin."

 

budai katalin

 

Budai Katalin pályájáról röviden:

 

Budai Katalin az ELTE magyar-angol szakát végezte el, majd az ELTE Esztétika Tanszékén és a Színházi Intézetben kétéves doktori képzésen (tudományos továbbképzési ösztöndíjban) vett részt. Az Akadémiai Kiadó szerkesztője lett, ezzel párhuzamosan írt irodalomról, színházról.

Első publikációja még egyetemista korában, 1975-ben, a Színház című folyóiratban jelent meg. 1988-tól a Film-Színház-Muzsika című hetilap munkatársa, majd 1994-ig a Magyar Napló kritikai rovatának vezetője. 1998-2000 között a Frankfurti Könyvvásár magyar jelenlétének programszervezője, 2000-től a kulturális tárcák irodalmi ügyekért felelős köztisztviselője volt.

Rendszeresen publikált a Criticai Lapokban és a Kritikában, a Litera irodalmi portálon, valamint alkalmanként a Kisvárdai Lapokban.

 

Budai Katalint így mutatja be az 5kkozpont.hu:

 

"Régi motoros, színházi-irodalmi szerkesztő, kritikus. Napi-, heti-, havi-lapos gyakorlattal, kiadói szerkesztéssel, ghost-writerkedéssel színesített pályáján a könyvkiadói tapasztalatok és a nemzetközi könyvvásárok is tanulságosak. Széles látószögű optikával rálát (térben és időben) a kultúra különb-különb helyszíneire.

Angol-magyar nyelvtanári diplomája is van, melyeket használt is, stílus- és helyesírási kérdésekben ugyanúgy megbízható, mint a műfajiakban. Külön szócikk a Ki kicsoda a magyar könyvszakmában című kézikönyvben, de írásait mostanában a Criticai Lapokban, a Kritikában, a literán is olvashatjuk számos, referenciának számító korábbi nagyinterjúja mellett, melyek nagyon jó helyen vannak immár a kérdezettek saját köteteiben, például Balassa Péterében, Bertók Lászlóéban, Sándor Ivánéban vagy Cs. Gyimesi Éváéban.

Mint ős-JAK tag és a Magyar Újságíró Szövetség vagy a Színikritikusok Céhe tagja, a szakmai szervezetek működését is ismeri, közigazgatási jártassága mellett. Egyébként is ott van minden olyan eseményen, ahol várhatóan jó dolgok sülnek ki az irodalom és művelőik számára".

 

Keresztury Tibor nekrológjából, amelyet a literán olvashatnak:

 

" (....) Világ csodája: egy államigazgatási alkalmazott, aki ott van mindenhol, konferenciákon, szakmai vitákon, könyvpremiereken, s ezáltal ismeri az általuk felügyelt területet.

Belát az iktatószám alá.

Fontos neki az irodalom.

Emberek, elment egy emberünk, meghalt Budai Kata.

Szeretett minket, jobban, mint mi őt".

 

 

Isten veled Katalin!

 

 

süti beállítások módosítása