A kaposvári királyi páholy a Jurányiba került

A kaposvári Csiky Gergely Színházban nemrég cserélték le a nezőtéri székeket, amelyekből kettőt a Jurányi Inkubátorháznak ajándékoztak.

 

A képen Kulcsár Viktória, a Jurányi Inkubátorház vezetője, a FÜGE és a FESZ elnöke és Bérczes László, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti vezetője. A Jurányi előadótermében ülnek, mégpedig olyan székeken, melyekről a nézők valaha például a legendás Marat halálát vagy Mohácsi János előadásait vagy akár a tavalyi évadban még az Éjjeli Menedékhelyet, a Hannibál tanár urat láthatták. Merthogy sok időt megélt, igazi színházi székek ezek, melyeket a nyáron újakra cserélt a színház.

 

P1120127

 

A régieket pedig meghirdette: egy-egy bérlet áráért (mely bérleteket rászorulók kapják majd) vásárolhattak maguknak közülük a nosztalgiázni vágyó és a szegényeket megsegíteni kívánó nézők (el is fogyott az összes földszinti hely). De a Csiky ezt a pár széket felajánlotta a függetleneknek, abban bízva, hogy e „királyi páholyból” (Kulcsár Viki nevezte el így az ajándék-székpárt) Ács és Ascher korszakos előadásai után izgalmas, új, független produkciókat élvezhetnek majd az új, fiatal nézők.


A kaposváriak persze nem a Jurányi székgondjait próbálják így megoldani, sokkal inkább egy gesztusról van itt szó: arról a gesztusról, ami jelzi, magától értetődő és természetes is lehet(ne) a kapcsolat úgynevezett kőszínházak és független társulatok között. Ezt bizonyította például a tavalyi évadban az a rendkívül sikeres független színházi vendégjáték-sorozat, amit a Csiky hirdetett meg: a Pintér Béla Társulat, a Nézőművészeti Kft. és a FÜGE-Vádli két-két előadással szerepelt Kaposvárott.


Mostantól pedig a kaposvári királyi páholy díszeleg majd a Jurányi színháztermében. E sokat látott páholyokból egyébként legközelebb az L1danceFest előadásait láthatja majd két szerencsés néző.

 

Színház.hu

süti beállítások módosítása