A Préda - Új bemutatóra készül a Bozsik Yvette Társulat

Új bemutatóra készül a Bozsik Yvette Társulat. A Préda című produkciót Janus Pannonius Mars Istenhez békességért című verse ihlette. A premier szeptember 18-án lesz a Nemzeti Táncszínházban.

 

Az alkotók ajánlója:

Bozsik Yvette ebben az új bemutatóban a tánc kifejező lehetőségeinek határait keresve ábrázolja egy birodalom bukását, egy kultúra megsemmisülését, az emberek egymás iránti gyűlöletét, amely évszázadok óta írt ki kultúrákat az egyetemességünkből. Az előadás inspirálója a Mars istent körülvevő kultusz, a rituális áldozati szertartások formavilága, és letűnt ünnepélyessége, a római kor mítoszai és rituáléi, a közös tánc és annak isteni ereje, hite. Az előadás a közösség és az egyén, az élet és a halál viszonyát kutatja, válasz keresve az emberi körforgásra. 

Az előadás Philippe Heritier párizsban élő svájci kortárs zeneszerző erre az alkalomra komponált zenéjére készül.

preda bozsik

Fotó: Horváth Judit

 

Bozsik Yvette nemrég az Elixírnek adott interjút:

 

A kérdésre, el tudta-e volna képzelni, hogy az idén 20 éves a Bozsik Yvette Társulat ennyi ideig fennmarad, úgy felelt: "Ha nem ebben az országban születek, hanem, mondjuk, Franciaországban, ahol nagyobb a művészek elismerése, akkor másképpen alakult volna a pályám. A Bozsik Yvette Társulat húsz év után került be a kiemelt kategóriába. Nálunk még a kritikusok egy része sem örül annak, hogy van egy jól működő társulat. Ugyanakkor nem panaszkodhatom, mert nagy utat tettem meg. Szüleim és nagyszüleim is nagyon szegények voltak. Szolnokról kerültem fel Budapestre, és mindig a saját utamat jártam. És ezt nem cserélném el senkivel sem" - nyilatkozta Bozsik Yvette, aki arról is beszélt, mit élt át a Trafó-ügy kapcsán. Folytatást itt találnak.

 

 

Bozsik Yvette Tarsulat: Préda

 

Táncolják:

Szent-Ivány Kinga, Vida Gábor, Fülöp Tímea, Vati Tamás, Valencia James, Gombai Szabolcs,
Hasznos Dóra, Kalmár Attila, Samantha Kettle, Krausz Alíz, Székely Szilveszter, Vislóczki Szabolcs

Zene: Philippe Heritier
Díszlet: Vati Tamás
Fény: Pető József
Jelmez: Juristovszky Sosa
Koreográfus-asszisztens: Soós Erika
Koreográfus: Bozsik Yvette
 
Bemutató: 2013. szeptember 18. - 19:00
Nemzeti Táncszínház

Az előadás a Janus Pannonius Költészeti Alapítvány felkérésére és támogatásával valósult meg.
Az előadás létrejöttét az NKA és az MMA támogatta.

süti beállítások módosítása