"Nem szándékozom belenyúlni az évadba" - Halász Péter az Operaháznál

Megtiszteltetés és szerte Európában rangot ad a Magyar Állami Operaházban dolgozni - jelentette ki Halász Péter karmester, a dalszínház megbízott főzeneigazgatója, aki új tisztségében a hétfői évadnyitón mutatkozik be hivatalosan a társulatnak.

2010 óta, amikor Fischer Ádám hívta meg a dalszínházba vezényelni, többször vendégszerepelt az Ybl-palotában, utóbb - 2012 őszén - már Ókovács Szilveszter hívására vezényelt Solti György születésének 100. évfordulója tiszteletére egy ünnepi Figaro házassága-előadást.

"Nagyon jó tapasztalatokat szereztem vendégként, kiváló a zenekar, nagyszerű az énekkar, sokat tanultam itt, de egészen más belülről megismerni egy házat" - fogalmazott Halász Péter.


image

 

Még júniusban kérte fel Ókovács Szilveszter főigazgató az időközben megürült megbízott főzeneigazgatói posztra: "Gondolkodási időt kértem, és persze tisztáztam, hogy milyen dátumtól szólna a kinevezés, mert Németországban, ahol dolgoztam és dolgozom, hosszabb átfutási idejűek az ilyen változások" - jegyezte meg Halász Péter, aki rövid gondolkodás után igent mondott, mert véleménye szerint megtiszteltetés és szerte Európában rangot ad a budapesti Operaházban dolgozni.

 

"Velem tényként közölték, hogy Héja Domonkos helyére lépek. Mi nagyon jóban voltunk és remélem, leszünk is. Magánemberként ültünk le beszélgetni, és - örömömre - nem volt kellemetlen a találkozásunk" - árulta el a megbízott főzeneigazgató, aki  egy évre szóló szerződéssel érkezett az Operához . Elmondta, hogy találkozott Kovács János első karmesterrel is, akit nagyon nagyra tart, és "senki nem ismeri úgy a házat, a zenekart, mint ő".

Halász Péter arról is beszámolt: szerződése megkötésekor került szóba, hogy vegye át az első bemutatónak, Verdi Falstaffjának és az évad másik nagy vállalkozásának, Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című művének dirigálását. Augusztus 21. óta intenzíven és "élesben" próbál a Falstaff szereplőivel.


Verdi Falstaffját különleges gyöngyszemnek nevezte a megbízott főzeneigazgató. "Tökéletes partitúra, amelyből egyetlen hang sem vehető el, minden hangjegy mögött egy gondolat van. A napi munkában minden alkalommal felfedezek benne valami új szépséget, amit a lehető legjobban szeretnék visszaadni. Találtam az itteni szólamanyagban több olyan változtatást, amely kényelmesebb játékot engedett a zenészeknek, de mi ezeket visszaváltoztattuk, mert az eredeti partitúrához, a frazeálásokhoz és a tempó relációkhoz való hűségre törekszünk. A zenekar minden zenei finomságra és árnyalatra vevő volt" - mondta Halász Péter.


"A felkérésem előtt húsz igazán szép előadásra voltam kitűzve, és az új produkciókon kívül még plusz egy előadást vállaltam, december 24-én este én vezényelem a karácsonyi Diótörő-előadást, hiszen illendő, hogy az ünnepi napon a főzeneigazgató álljon a karmesteri pultnál.
De nem szándékozom belenyúlni az évadba. Elvem, hogy felelős döntéseket csak akkor hozzak, ha komolyan megismertem a működési szisztémát, a házat. Célom az, hogy ezt a meglévő programot minél magasabb színvonalon vigyem a közönség elé, és szeretnék okulni az esetlegesen fölbukkanó hibákból" - ismertette elképzeléseit Halász Péter, aki egyedül egy Norma-előadást nem teljesít, mert Az árnyék nélküli asszony és Aachenben az Alcina premierjeinek előkészületei igen közel lennének hozzá.


Ami az évad egészét illeti, Halász Péter komoly kihívásnak tekinti, hogy az Erkel Színház megnyitásával megnövekvő előadásszám mellett is magas színvonalat nyújtsanak. Kiemelte: ugyanaz a zenekar szolgálja ki a két házat, ám nem szeretnénk muzsikusainkat A és B kategóriába osztani.


Budapesti teendői mellett az aacheni színházban - ahol eddig helyettes zeneigazgató és első karmester volt - számítanak arra, hogy a Händel-ciklust továbbra is kézben tartja. 2013-ban elsőként az Ariodante hangzott el, 2014 áprilisában az Alcina kerül sorra, majd az Orlando következik.


Halász Péter Budapesten született 1976-ban. Itteni tanulmányai után Bécsben a Zeneművészeti Egyetemen tanult vezénylést Leopold Hager osztályában. Mesterkurzusokon Bernard Haitink növendéke volt. A kismartoni (eisenstadti) Haydn Fesztiválon Fischer Ádám asszisztenseként dolgozott. 2002-ben és 2003-ban a Zürichi Opera stúdiójának korrepetitora, 2003 és 2011 között a Mainzi Állami Operaház korrepetitora, majd karmestere volt. Vendégkarmesterként számos német, osztrák és cseh szimfonikus zenekarnál fellépett.

 

süti beállítások módosítása