"Nemzetközi minőséget képviselünk" - Tánctalálkozót tartanak Pécsett

Idén hetedjére tartanak tánctalálkozót szeptember 19-22-ig a Pécsi Nemzeti Színházban. A Szegedi Kortárs Balett, a húsz éves Bozsik Yvette Társulat, a Győri Balett és a Frenák Pál Társulat, és a Pécsi Balett is fellép egy-egy darabbal.

Az idei táncünnepet a 25 éves Szegedi Kortárs Balett Stabat Matere nyitja a nagyszínházban, és a 20 éves Bozsik Yvette Társulat Tavaszi áldozata zárja a kamarában. A Győri Balett is az egyik legújabb előadásával, a Kodály-jal jön, a Frenák Pál Társulat vidéken itt mutatja be először az x&y battement de coeur-t, melyben maga Frenák Pál is fellép. Idén is megrendezik a Gálaestet, ahol ezúttal fellép Felméry Lili és Bakó Máté, a Magyar Nemzeti Balett szólistái, Budai László többszörös tangó világbajnok és partnere Pirity Andrea, Fehér Ferenc, Kovács Gerzson Péter és a TranzDanz, a Pécsi Tudományegyetem táncegyüttese, a Művészeti Gimnázium legtehetségesebb növendékei és a Pécsi Balett. A gála második részében a Duna Művészegyüttes: Aranyág-mítosz című előadását mutatja be. 

 

529388 421867061257700 1373619344 n

 

A programról: 


Ideje a táncnak gyerekek! címmel a Pécsi Balett péntek délután mutatja be első interaktív táncjátékát a balett teremben. A különleges helyszínen tartott beavató előadás a Diótörőre hangolja rá a legkisebbeket.
Szakmai programok: Fórum és Jubileumi beszélgetés

 

Az idei Pécsi Nemzetközi Tánctalákozó szakmai programjai a táncművészet helyzetével és jövőképével foglalkoznak. A Magyar Táncművészek Szövetsége kihelyezett elnöksége ülése mellett szeptember 21-én szombaton 11.00 órától Táncművészeti fórumot is szervez, amely a táncművészet jövőképét vizsgálja az Előadó-művészeti törvény, és az utóbbi évek rendeleteinek összefüggéseiben, a közép- és felsőfokú táncművészeti oktatástól - az előadó-művészeti életjáradékig. 
A kormányzatot képviseli és felszólal L. Simon László,  az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke. A Fórumon részt vesz: Dr. Révész Mária az EMMI miniszteri főtanácsosa. A vitaindítókat Bombicz Barbara a Győri Tánc- és Művészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója, Szakály György a Magyar Táncművészeti Főiskola rektora és Dr. Gyimesi László a NEÉT elnöke tartja.

 

Szombat délután 15.00 órakor Uhrik Dóra beszélget a két jubiláló együttes vezetőjével Bozsik Yvette-tel és Pataki Andrással. 

 

a422084938f768a1972cfd3d1a0e562a

 

Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója a Tánctalálkozóról:

 

"A Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó története 2007-ben indult, a Pécs2010 - Európa Kulturális Fővárosa program részeként, Pécs városa kezdeményezésére. Egészen 2010-ig egyre növekvő forrásokból tudtunk egyre sokszínűbb nemzetközi programot szervezni, külföldi fellépőket is meghívni. 2011 óta sokan kérdeznek a fesztivál nemzetköziségéről. Én ezt fricskából zárójelbe szerettem volna tetetni, de végül így maradt. Már múlt évben is azt mondtam, hogy a zeneszerzők külföldiek. Egy jó, nemzetközi társulat meghívásához nagyon sok pénz kell, ez tavaly és idén sem állt rendelkezésre. De magunkat és a minőséget, amelyet képviselünk, hívhatjuk nemzetközinek.

 

Noha a források jelentősen apadtak, a vágyainkról nem teszünk le. Ha kivennénk a nemzetközi jelzőt, akkor a vágyainktól fosztanám meg magunkat. Hiszek a kimondott szó erejében, abban, hogy egyszer újra valódi nagy nemzetközi tánctalálkozót tudunk rendezni. Addig is a hazai táncélet legjobbjait hívjuk meg minden évben, hogy legújabb produkcióikat a pécsi közönségnek bemutassák" - mondta el Vincze Balázs Harangozó-díjas, Imre Zoltán-díjas, a Pécsi Balett igazgatója, a Tánctalálkozó alapítója.

 

 

süti beállítások módosítása