Indul a bakterház és az új évad a Vörösmarty Színházban

Szeptember 21-én az Indul a bakterház című komédiával veszi kezdetét a székesfehérvári Vörösmarty Színház új évada.

 

Az Indul a bakterház című komédiát Bereményi Géza vadonatúj átiratában, Bagó Bertalan rendezésével mutatja be a székesfehérvári Vörösmarty Színház szombaton, ez lesz az új évad első premierje.

 

A nagyszínpadon megtartott sajtópróbát követően Bagó Bertalan az MTI kérdésére elmondta: a Bereményi-féle szövegkönyvet még senki sem állította színpadra Magyarországon. A rendező a főszereplő kisfiú, Bendegúz szemszögéből mutatja be azt a világot, amelyben "folyamatos abszurditások jelennek meg".

 

A válogatáson sok jelentkező közül választották ki a főszereplőt, akinek fontos szerepe van, mert ő meséli el a történetet, tartja a kapcsolatot a közönséggel és jelzi, éppen mi fog történni a darabban. Bendegúz szerepét végül négy gyerekszínészre - Árgyelán Ádámra, Csóka Csabára, Parrag Leventére és Sasvári Leventére - bízta a rendező, aki szerint a gyerekekkel könnyű volt dolgozni, mert partnerként, színészként "fogták meg a munkát".

 

A további szerepeket Gáspár Sándor (Bakter), Kubik Anna (Banya), Sághy Tamás (Patás), Závodszky Noémi (Csámpás Rozi), Kricsár Kamill (Piócás), Derzsi János (Konc bácsi), Kelemen István (Buga Jóska, marhakereskedő), Tűzkő Sándor (csendőr) és Juhász Illés (csendőr) játssza.

 

Bagó Bertalan reményét fejezte ki, hogy nem csak a könyvet és a belőle készült filmet ismerőket tudja megszólítani a darab, hanem azokat a fiatalokat is, akik még nem találkoztak Rideg Sándor művével. Hangsúlyozta, hogy a mai fiatalok is kerülhetnek hasonló szituációkba, mint Bendegúz, így biztosan érteni fogják a mű mondanivalóját és remélhetőleg jókat fognak nevetni rajta.

 

Az Indul a bakterház premierjét szombaton láthatja a közönség a Vörösmarty Színház nagyszínpadán.
A nevető magyar színpadi irodalom leghíresebb suhanca, Bendegúz, a kamaszkori megaláztatásokat, a felnőttek basáskodását nem tűrve, különösen tiszta humorral és legénykedő ügyességgel védi meg becsületét – ezúttal a Vörösmarty Színházban, Bereményi Géza vadonatúj átiratában. Rideg Sándor komédiáját Bagó Bertalan állította színpadra, a tervek szerint a bemutatót szeptember 21-én tartják.

Képek a készülő előadásból:

 

phoca thumb l bakterhaz2

1.

phoca thumb l bakterhaz6

2.

phoca thumb l bakterhaz7

3.

phoca thumb l bakterhaz8

4.

phoca thumb l bakterhaz9

5.

phoca thumb l bakterhaz10

6.

phoca thumb l bakterhaz13

7.

phoca thumb l bakterhaz24

8.

phoca thumb l bakterhaz34

9.

phoca thumb l bakterhaz44

10.

phoca thumb l bakterhaz45

11.


Rideg Sándor:
Indul a bakterház
komédia Bereményi Géza feldolgozásában

Bendegúz: Árgyelán Ádám / Csóka Csaba / Parrag Levente / Sasvári Levente
Bakter: Gáspár Sándor
Banya: Kubik Anna
Patás: Sághy Tamás
Csámpás Rozi: Závodszky Noémi
Piócás: Kricsár Kamill
Konc bácsi: Derzsi János
Buga Jóska, Marhakereskedő: Kelemen István
Csendőr: Tűzkő Sándor
Csendőr: Juhász Illés

Zenészek: Dobri Dániel – gitár, Cserta Gábor – harmonika, Szabó György – tuba

Díszlet- és jelmeztervező: Sántha Borcsa
Dramaturg: Tucsni András
Rendezőasszisztens: Haszmann Kata
Zenei vezető: Dobri Dániel
Rendező: Bagó Bertalan

 

Bemutató:

2013. szeptember 21. - 19 óra

Vörösmarty Színház

Székesfehérvár

 

süti beállítások módosítása