Operettel és gyerekmusicallel indul a Színek Évada Miskolcon

A Lili bárónővel indul szeptember 20-án a Színek Évada a 190 esztendős Miskolci Nemzeti Színházban, 21-én pedig A Négyszögletű Kerek Erdőből készült gyerekmusical várja a közönséget.

 

A miskolci színház beharangozója az évad elé:

 

Születésnapunk alkalmából mi ajándékozzuk meg közönségünket egy izgalmas, változatos új évaddal, melyet a Színek Évadának neveztünk el, hiszen a miskolci deszkákon idén a színház minden színét megcsodálhatja majd a közönség. Lesz musical, tragédia, komédia, operett, mesejáték, bohózat, balett, opera, polgári színmű, valamint ifjúsági tánc-, opera- és musical-beavatószínház is. Ebben az évadban minden hónapnak lesz egy színe - a szeptember a reménylila jegyében zajlik, a premierek sorát pedig a Lili bárónő és a Négyszögletű kerek erdő nyitja meg a hétvégén.

 

HomonnayZsolt EperjesiErika foto BocsiKrisztian

Homonnay Zsolt és Eperjesi Erika (fotó: Bocsi Krisztián)

 

A Lili bárónőről:


Huszka Jenő a magyar operett műfajának még a XIX. században induló kiemelkedő alakja, aki több mint fél évszázadon át szerzett gyönyörű dallamokat, és nevelte a magyar színházi közönség érzékenységét a zenés színpadi történetek iránt.
Martos Ferenc szövegírótársával alkotott Lili bárnő című operettjét Szőcs Artur rendezésében mutatja be a társulat a címszerepben Eperjesi Erikával, és a tavalyi évadban az Év musical színésze címet kiérdemlő Homonnay Zsolttal a főszerepben. A nagyszínpadi bemutatóra szeptember 20-án, 19 órától kerül sor, további előadások 21-én és 22-én kerülnek színre.

negyszogletu miskolc2

 

A négyszögletű kerek erdőről:


Ki ne ismerné Mikkamakkát, Bruckner Szigfridet, Szörnyeteg Lajost, Dömdödömöt, Ló Szerafint és A négyszögletű kerek erdő többi fura figuráját? Lázár Ervin meseregényéből nagyon sok színpadi változat készült már, a Miskolci Nemzeti Színház egy vadonatúj dologra vállalkozott: gyerekmusicalt készített belőle. A bemutató szeptember 21-én, 17 órától látható a Kamaraszínházban.

negyszogletu miskolc3

 

Nyulász Péter IBBY-díjas gyerekírót kérte fel a miskolci színház, hogy Lázár Ervin világába bújva verseljen a meséhez, hogy a költeményekből megszülethessenek a gyerekmusical dalszövegei. Nyulász Péter korábban a Magyar Rádió riportereként dolgozott, s Budapestre kerülvén az egyik első riporteri feladata volt felkeresni Lázár Ervint, és megtudni tőle, miként is történik az, amikor valaki megtudja, hogy Kossuth-díjat kap? Lázár Ervin a válaszok után persze visszakérdett egy s mást, így kiderült, hogy Péter csak nemrég érkezett Debrecenből. Lázár Ervin pedig búcsúzásképpen vállon veregette: „Mindannyian így jöttünk fel vidéki szerkesztőségekből.“


„Meghökkentő volt számomra, hogyan is fogadhat ő engem egy sorsközösségbe önmagával?! Szó nem volt még akkor arról, hogy valaha gyerekverseket fogok írni. De úgy tűnik, Lázár Ervin tudott olyasmi dolgokat, amit mások nem... De tán belátható, hogy e kis történet tükrében egyrészt nem kis meglepetés volt a miskolci színház felkérése a Négyszögletű Kerek Erdőhöz, másrészt nagy megtiszteltetés, hogy alkotótársként lehetek jelen. Mi tagadás, elsőre némi megilletődéssel fogtam a munkához, amit csak fokozott a rendezői instrukció, miszerint: a versek mókásak legyenek, de tárják fel filozófiai értelemben, hogyan lehet vidám a bánat, hogyan lehet kerek a négyszög. Aztán elmélyedve a feladatban végül maga Lázár Ervin sietett segítségemre a sorok között - mondatok mögött elrejtett gondolataival. Így számomra immár teljesen világos, 'hogy létezik az a varázslatos hely, ahol vidám a bánat, ahol az aranyhal kívánhat hármat, ahol a Nap nyugatról átvándorol keletre, ahol a négyszög sarka átváltozik kerekre'." - mesélte Nyulász Péter.

Forrás, fotók: Miskolci Nemzeti Színház

 

süti beállítások módosítása