Bródy Sándorról nyílt kiállítás a Nemzetiben

A 150 éve született Bródy Sándor író, drámaíró, publicista életét mutatja be a Nemzeti Színházban szombaton megnyílt kiállítás, amely a tervek szerint egy hónapig látható a teátrumban.


Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a megnyitón azt mondta: nagyon gazdag az a nemzet, amely 2013-ban olyan jeles évfordulókat ünnepelhet, mint Weöres Sándor költő születésének 100., Gárdonyi Géza író születésének 150., valamint Bródy Sándor születésének 150. évfordulója.


A Nemzeti Színház nyílt napjától látogatható tárlattal elindulhat az a folyamat, amely összeköti a jelen színházi pillanatait a színháztörténettel, megmutatva azokat a mindennapiságon túli titkokat és emberi viszonyokat, amelyek Bródy Sándor gazdag életútját végigkísérik - tette hozzá az államtitkár.

 

brody sandor

 

A kiállítás vezérfonala A tanítónő című darab, amely Bródy Sándor legmeghatározóbb munkája - mondta el Szebeni Zsuzsanna, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) munkatársa, a tárlat egyik kurátora szombaton az MTI-nek. Az érdeklődők megtekinthetik egyebek mellett A dada és A tanítónő rendezőpéldányait, Az ezüst kecske című könyv dedikált példányát, kiadványokat, eredeti köteteket.


A vándortárlat, amely a tervek szerint egy hónapig látható a Nemzeti Színházban, két részből áll: az alapot az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár kiállítása jelentette, amely főként Bródy Sándor életpályáját mutatja be. Ezt egészítették ki a színházzal mélyebben foglalkozó anyagokkal. A kiállítás megismerteti a nézőkkel Bródy Sándor szerelmét, Hunyady Margit színésznőt és közös gyermeküket, Hunyady Sándor írót is.

 

A színházi nyílt napon a közönség kamarakiállításon ismerheti meg a Nemzeti Színház történetét az 1837-es alapítástól a teátrum jelenlegi otthonáig. A Vitéz lélek című tárlaton az ősbemutató fotográfiái mellett további premierek képei, valamint a darab szeptember 27-i bemutatójának díszlet- és jelmeztervei is megtekinthetők.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása