Ismét várja a fiatalokat a Katona Ifjúsági Programja

Előadásokhoz kapcsolódó beszélgetésekkel és foglalkozásokkal, önálló bemutatókkal és nyílt vitával is várja a fiatalokat az ősztől újrainduló Katona Ifjúsági Program.

 

A Katona ajánlója:

Folytatjuk háromlépcsős programjainkat, a színház előadásaihoz kapcsolódó előkészítő és feldolgozó foglalkozásokat és beszélgetéseket elsősorban középiskolásoknak ajánljuk, illetve szeretettel várjuk majd családi-baráti közösségek jelentkezését is. A korábbi előadások mellett az új bemutatók is közös gondolkodásra hívó témákat kínálnak: előkerül majd többek között az újvidéki vérengzés, az 1968-as diáklázadások, illetve a kivándorlás problematikája is.

Tovább dolgoznak a Katona Klub fiataljai is. A már több éve együtt dolgozó csoportok újabb bemutatókkal és kreatív programokkal várják az érdeklődőket. A Katona Klub idei első bemutatója a Rétegek című előadás. Novemberben három új csoport is indul majd, ismét várjuk azokat a 15-23 éves fiatalokat, akik kedvet éreznek az íráshoz, játékhoz, akik szívesen ismernék meg belülről egy színház világát. Idén először a kisebbek is csatlakozhatnak a Klubhoz, egyik új csoportunkba 8-12 évesek jelentkezését várjuk.

 

katona klub-3

 

A Klub újdonsága lesz a Gyújtópont nevű program is, amelynek keretében egy több éve itt játszó, alkotó fiatalt igyekszünk helyzetbe hozni, rendezői munkájában Klubos csoporttársak játszóként, a programvezetők mentorként nyújtanak segítséget; az elkészült produkció pedig az Ifjúsági Program repertoárját gazdagítja majd. Reméljük, ezzel a kezdeményezéssel is sikerül hagyományt teremtenünk.

Szeretettel várunk a Platform programjain is. Ez itt a Te tered – Beszélj! Kérdezz! Vitázz! Játssz!
Gyere és mondd el a véleményed mindarról, ami körülvesz! Oktatásról, kultúráról, demokráciáról, családról, lehetőségekről, hiányokról, örömökről, félelmekről - bármiről, ami foglalkoztat.

 

katona klub-2


A K:ANTIN-ban a Katona Klub tagjai olyan társadalmi kérdések körüljárására szerveznek különböző programokat, amelyek egy-egy előadás kapcsán bennük vetettek fel kérdéseket. Várható közösségi társasjáték, kerekasztal-beszélgetés, kreatív alkotóműhely.


A SUFNI-ban folytatódnak a Katona Klub tagjai által moderált beszélgetések. A meghívott vendégek a Katona jelenlegi vagy egykori alkotói. A beszélgetések előre megadott közéleti témák mentén zajlanak: egy témát a moderáló fiatalok, egyet a meghívott vendég dobhat fel.

Az idei évad újdonsága, hogy szeretnénk megszólítani a 8-12 éves korosztályt is, Kerülj beljebb! - színházi játszótér címen hírdetjük meg nekik szóló programunkat. A havi rendszerességű alkalmakon játékok, beszélgetések és gyakorlati feladatok segítségével ismerkedünk meg a színház belső világával és működésével, kezdve a történetíráson a térhasználaton át egészen a társművészetek szerepéig.

katona klub-1
Rendszerező – színházpedagógiai konferencia kőszínházban dolgozó szakemberek részére. Minthogy az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt a kőszínházi színházpedagógiai programok száma, színházunkban elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy lehetőséget teremtsünk széleskörű szakmai diskurzusra. A konferencia résztvevőivel kerekasztal beszélgetés, workshopok és a német színházpedagógiai módszerek magyarországi alkalmazásáról szóló előadások segítségével teszünk kísérletet arra, hogy rendszerezzük a kőszínházakban felhalmozódott tapasztalatokat. A konferencia időpontja: 2013. november 23-24.

2013. október 7-én szeretettel várjuk a pedagógusokat egy tájékoztató beszélgetésre a Katona József Színházba, ahol Máté Gábor és Végh Ildikó ad részletes tájékoztatás ifjúsági programunkról. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges az edu@katonaszinhaz.hu e-mail címen.

Hagyományos és új programjainkról további információk találhatók honlapunkon, Facebook oldalunkon, illetve havonta megjelenő hírlevelünkből is folyamatosan tájékozódhatnak az érdeklődők.

Szeretettel várunk mindenkit, a Katona József Színház Ifjúsági Programjának csapata:
Végh Ildikó, Vági Eszter és Brozsek Niki.

 

Forrás: Katona Klub

Fotók: Dömölky Dániel

 

 

süti beállítások módosítása