Érvénytelen lehet Balázs Péter pályázata a Vígszínház élére

A 168ora.hu  beszámolója szerint, késve adta be üzleti tervét  a Víg igazgatói posztjára pályázó Balázs Péter, így a bírálóknak csupán egy napjuk maradt értékelni azt.


A 168ora.hu Tüttő Katát, a szocialisták fővárosi képviselőjét idézi, aki elolvasta a dokumentációt, amelyből kiderül, hogy Balázs Péter a pályázati határidő lejárta után több mint egy héttel nyújtotta be a pályamű egyik fontos elemét, hiánypótlásra viszont nincs lehetőség.

 

vig
A határidő augusztus 26-án járt le, Tüttő szerint a dokumentumnak tartalmaznia kellett volna az ötéves üzleti tervet is. A szocialista képviselő ugyanakkor azt mondta, a Vígszínház igazgatói székére kandidáló Balázs ezt a részt csak szeptember 4-én nyújtotta be. „A szakmai zsűri ezzel egyáltalán nem foglalkozott, pedig az én álláspontom szerint a pályázat így érvénytelen. Balázs Péter alappályázata ugyan tartalmaz egy üzleti tervnek nevezett részt, abban viszont szinte egyáltalán nincsenek számok" - állította Tüttő Kata.

A politikus számára, amikor végigolvasta a zsűri jegyzőkönyvét, az derült ki, hogy szinte senki nem tette szóvá a hiányzó üzleti terv ügyét. Állítása szerint ez a bizottság nem is foglalkozott azzal, érvényes-e a pályázat vagy sem. Balázs Péter szeptember negyedikén nyújtotta be a tervet, a bizottság másnap ülésezett. Ezt követően mindössze egyetlen bizottsági tag mondta azt, hogy nem tudta elolvasni Balázs gazdálkodási tervét.


Eszenyi Enikő és Balázs Péter egyaránt három-három szavazatot kapott a szakmai bizottságtól, Eszenyi pályázatára ketten nemmel szavaztak, Balázs esetében ketten tartózkodtak.

 

Forrás: 168 óra, Nol.hu, Színház.hu

süti beállítások módosítása