A Radnóti Színház a Bukaresti Nemzetiben vendégeskedett

Romániában vendégeskedett a Radnóti Színház társulata. Többszörös díjnyertes előadásukat, a Vágyvillamost játszották a Bukaresti Nemzeti Színházban.  A két színház baráti viszonyt ápol, hosszú évek óta látják vendégül kölcsönösen egymás sikeres produkcióit.


A bukaresti vendégjáték nagy sikert aratott, és a kritika is örömmel üdvözölte Zsótér Sándor rendezését.

Részlet az Adevarul c. napilap kritikájából:

“A bukaresti Nemzeti Színházba Budapestről meghívott kivételes előadás többek közt annak végiggondolására sarkall, hogy mit jelent ma, a kortársak számára a régi amerikai álom, ami egykor a háború utáni közgondolkodást tüzelte. 

A budapesti előadás rendezője, Zsótér Sándor, alkotó módon nyúl a darab realista alapjaihoz. A nővérek úgy beszélnek hozzánk az előadás elején egy félig átlátszó üvegparaván mögött, mintha az emlékek hullámain úsznának. A szereplők játéka szürrealizmusba fordul, a fikció világába, hogy aztán a test test elleni küzdelem kedvéért visszatérjenek a valóság durva síkjára. 

Ambrus Mária díszletei a színrevitel alapvető képromboló gesztusának hordozói, vágásai megszüntetik a pontos tér és idő fogalmait, helyette metaforákkal és szimbólumokkal, sokkal gazdagabb üzenettel dolgoznak. 

A Blanche szerepét játszó Kováts Adél kivételes, finom egyensúllyal játssza az élet reflektorfényében egyensúlyát vesztő hősnőt. 

A budapesti színészek olyan színházi stílust mutattak meg ez alatt a három óra alatt, amely képes egy porosnak hitt darabból mai, megrázó előadást létrehozni.” 

A két évvel ezelőtt bemutatott előadás októbertől látható újra a Radnóti színpadán. Novembertől a havi műsorban jelzett előadások előtt 18 órától Ráhangoló beszélgetésen vehetnek részt a nézők, ahol Zsótér Sándor mesél az alkotófolyamatról, a darab problematikájáról és az értelmezési lehetőségekről.

A vendégjáték a Budapest Színházi Keret, valamint az EMMI támogatásával jött létre.

süti beállítások módosítása