Fegyelmit kaptak a drámais tanárok egy előadás miatt

A legnagyobb magyar című előadásért fegyelmit kaptak a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatának tanárai. A darab arról szólt, hogy megalakul a Magyar Nemzeti Válogatott Színész Gárda, ahonnan hamarabb tagadják ki az idegen szívű és idegen nevű jelentkezőket, mint a tehetségteleneket.


eload
Matos Ibolya, a gimnázium tanára a Délmagyarországnak elmondta, hogy A legnagyobb magyar-ban a gyerekek megvallják, mennyire szeretik hazájukat, és nem ők űznek gúnyt a mai helyzetből, hanem az gúnyolja ki a magyarságot, ami ma történik.

A gimnázium igazgatója, a tavaly kinevezett Tóth Tamás József behívta azokat a tanárokat, akik az előadást rendezték , és fegyelmit adott nekik.

 

Az igazgató tagadta, hogy azt mondta volna, hogy “nem fogja engedni, hogy a fővárosi liberális mocskot behozzák az iskolába”. Szerinte egyébként senkinek semmi köze ahhoz, hogy a kollégáival “egy iskolai dologról” mit beszélget.

süti beállítások módosítása