A Centrál Színházban október 18-án mutatják be Michael Frayn: Függöny fel! című komédiáját. A darab rendezőjével, Puskás Tamással olvashatnak rövid interjút.
Ajánló a darab elé:
A komédia egy színházban játszódik, egy kérdéses minőségű színdarab főpróbáján. Az első felvonásban nézőként azt látjuk, amit a szerencsétlen rendező is, akinek a keze között nem csak a leharcolt tásulata, de a magánélete is széthullik. A második felvonásban ugyanazt látjuk mint az elsőben, éppen csak egy turné utolsó előadásán és hátulról. A kulisszák mögül. Ahol aztán végképp lelepleződik minden szereplő...
Puskás Tamás rendező a produkcióról:
Szerző: Sándor Erzsi
Jól körberajzolható, valóságosnak tűnő figura Loyd? Vagy az író bízott a színészekben és számított a véleményükre is?
Amennyire a színdarab a való élet égi mása, annyira Loyd is az őt játszó színész, és az őt rendező rendező miatt lesz az, aki. Kicsit karikatúra. Messzebbről kezdem, mert most rendezőként az foglalkoztat, mennyire erős konstrukció valójában ez a darab.
- Nem tűnik filozófikus műnek...
Várjuk csak ki a végét! Ez ugye egy bedroom farce, egy szex-komédia, mondhatnám alpárinak is. De egyre gyanúsabbá válik, ahogy a szöveg mélyebb rétegei föltárulnak. Egyszercsak meghalljuk, hogy Michael Frayn voltaképpen mit is akarna mondani. Michael Frayn-nek ugyanis van szociális érzékenysége, és markáns véleménye a világról. Akár azt is mondhatnám: gondolta a fene, hogy ennyire markáns.
- Azért talán mégsem lepett meg annyira...
Annyira talán mégsem és leginkább az emlegetett konstrukció miatt. A színház a színházban helyzetben adott egy társulat. Van két idősebb színész, akiknek lefelé tart a pályájuk, a két másik, akik pompáznak, és vannak a fiatalok, akik elindultak a csúcs felé – ők alkotnak egy kis univerzumot. A körön kívül áll a megmondó-működtető, Loyd a rendező, a kiszolgáló személyzet és azok, akik a közép korosztályt fedik le. Nagyon szégyellném magam, ha ez a konstrukció így, ahogy most elmondtam neked, megjelenne a premieren. De nem mehetek el mellette, nem szabad nem meglátnom, hogy ez a felállás a darabban. Michael Frayn-nek sikerült létrehoznia egy olyan univerzumot, ami működik, de persze a szociális érzékenysége mellett, megtaláljuk a darabban elemi felháborodásának jeleit is.
Ez ismerős neked?
De mennyire! Hiszen látom, milyen iszonyúan igyekeznek, törekszenek a darabbéli szereplők a problémák megoldására, és eközben tényleg csak egyetlen szabályt szegnek meg. Azt, hogy a közösség érdeke az első és ez mindent fölülír. Ezt megszegik, és innentől kezdve mindenki a saját indulatainak enged, aminek a következménye a teljes és totális abszurditás. Egy bosch-i látomássá, egy végítéletté fokozódik a helyzet. Nem vicc! Minden oda lesz. Holott mindenki csak egy kicsit hibás. Emberi bűneik vannak. Az egyik kicsit süket, a másik kicsit öreg, a harmadik kicsit fáradt, a negyedik kicsit karrierista. Istenem!
Loyd, a kívülálló, milyen?
Beképzelt persze. Azt hiszi, hogy ő tudja, megoldja. De ő is a saját ügyével van elfoglalva, azzal, hogy beterelje magát a fiatal színésznő hálószobájába, legyen pénze, meneteljen további sikerek felé, a következő munkája felé. Ő is nagyon önző, akár a többiek, csakhogy az ő pozíciójában ez katasztrófához vezet. Nem rendezi meg a darabot, és az bizony szét is hullik. Minden megy a levesbe. De remélem a mi nézőink ezen kacagni fognak.
Forrás: Centrál Színház
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.