Európa-Ázsia - A Presznyakov-fivérek a Bárkán rendeznek

A népszerű orosz szerzőpáros, Oleg és Vlagyimir Presznyakov saját darabjukat rendezik a Bárka Színházban. Az Európa - Ázsia című előadást december 20-án mutatják be.

Az író - rendezőkről:

A testvérek drámaírók, forgatókönyvírók, rendezők, producerek és színészek. Iráni anyától és orosz apától születtek, Oleg 1969-ben, Vlagyimir pedig 1974-ben.

 

Mindketten ugyanazt az iskolát végezték, az Uralon túli Jekatyerinában, a Gorkij állami egyetemet, és közösen alapították meg a Fiatalok Színházát az egyetemen, ahol különleges színházi munkába fogtak. Oleg és Vlagyimir a kezdettől közösen írnak. A darabjaikat, melyek nemcsak Oroszországban, illetve Moszkvában, hanem szerte a világon sokat játsszanak, Presznyakov-fivérek szerzőnévvel illetik.

 

Presznyakov testverek


Alkotói pályájuk végig párhuzamosan halad. Drámákat 2000-ben kezdtek el írni, az első az Európa-Ázsia volt. Előtte nem dolgoztak színházban, de egyetemi színjátszóként olyan embereket gyűjtöttek maguk köré, akik hasonlóképp gondolkodtak. Elhatározták, hogy olyan darabokat visznek majd színre, amilyeneket ők maguk írnak.

 

Ajánló az előadás élé:


Az Európa-Ázsiá-ban is olyan világot tárnak elénk, amelyben a szereplők első pillantásra valóságos, élő figuráknak tűnnek. Csakhogy menet közben, a csavaros, jó szituációkkal és pergő párbeszédekkel megírt jelenetek során kiderül, hogy ez az élőnek tűnő, valóságos emberekből álló világ bizony halott. A klisészerű drámai színházi helyzetek kifordulnak, parodiának hatnak, miközben véresen komolyak is. Egyszerre lehet nevetni és gondolkodni. A világ csupa halott emberből áll, ahol nincsenek nagy, értékeket és erkölcsi ítéleteket képviselő hősök. A valóság pedig észrevétlenül és a drámai szituációból építkezve egyszer csak kinyílik, mindenféle valóságos, ám valójában irracionális dimenziók felé…

 

europa azsia olvaso

Olvasópróba

 

A 2000-ben írt művüket magyarul a Bárka Színház játssza először. A Presznyakov fivérek nemcsak a Bárka Színház előadását rendezik meg, hanem a szöveget is fölfrissítették a budapesti bemutató alkalmára.



Presznyakov-fivérek:

Európa - Ázsia
 
Fordította: Kozma András

Szereplők:

Anya – Varga Anikó
Férfi Tanú – Jerger Balázs e.h.
Női Tanú – Szabó Emília
Menyasszony – Szorcsik Kriszta
Vőlegény – Seress Zoltán
Férfi szélvédővel a fején – Ilyés Róbert
Kínai biciklis, Rendőr – Dévai Balázs
Bölény – Pásztor Tibor
Kaszik – Gados Béla
Elvis I. – Spolarics Andrea
Elvis II. – Kardos Róbert
Elvis III. – Varjú Olga
Egyszemű hosztesz – Makra Viktória m.v.
Kisfiú – Bauer Gergő / Pál Dániel Máté m.v.

Koreográfus: Gergye Krisztián m.v.
Díszlet – és jelmeztervező: Barnoff Tamara m.v.
Zene: Szakál Tamás m.v., Pagonyi András m.v.
Dramaturg: Lőkös Ildikó
Rendezőasszisztens: Pogács Zsuzsa
Rendező: Oleg Presznyakov és Vlagyimir Presznyakov

 

Bemutató: 2013. december 20.

 

süti beállítások módosítása