Tantermi monodráma járja az iskolákat Sepsiszentgyörgyön

A Tandem Csoport és a Tamási Áron Színház együttműködésének eredményeképpen rendhagyó színházi produkció született Sepsiszentgyörgyön: Jevgenyij Griskovec Hogyan ettem kutyát című monodrámáját osztálytermekre adaptálták az alkotók.

 

A Tamási Áron Színház ajánlója:

 

Az előadás célközönsége az erdélyi magyar középiskolás diákság. Az alkotók által létrehozott produkció maga mögött kívánja hagyni a színház konvencionális terét, és megpróbál a diákok életterébe (iskola, osztályterem) beépülni, és abból inspirálódni. 


A cél egy olyan előadás létrehozása volt, amely egy spontán, itt és most megszülető színházi találkozás, játék lehetőségét hordozza magában, melynek köszönhetően a színház a diákok közvetlen közelébe kerülhet, a szó legszorosabb értelmében test-közelbe. Minden előadást közönségtalálkozó követ, ezáltal kötetlenebb formában nyílik lehetőség a diákokkal való párbeszédre.

 

Hogyan ettem plakat2

 

A Tandem Csoport fiatal színházi alkotókat magába foglaló, projekt alapon működő összművészeti szerveződés, amely azzal a céllal született, hogy különböző területeken alkotó művészek számára lehetőséget kínáljon a közös gondolkodásra, közös művészeti alkotások létrehozására. Az első két Tandem-projekt – a Szeget szöggel Tsíkszeredában és az Egy katalán család képei című, több részből álló eseménysorozat – Csíkszeredában készült a korábbi színházi évadok nyári szünetében; a Hogyan ettem kutyát című tantermi projekt a Tandem Csoport harmadik produkciója.

Derzsi Dezső, a Tandem Csoport vezetője – aki egyben a Tamási Áron Színház színésze –, így nyilatkozott az előadás kapcsán: „Griskovec szövege arról az útról, arról a folyamatról beszél, melyet, ha különböző formában is, de mindannyian bejárunk a felnőtté válás időszakában. A kérdés az, hogy ki hogyan dolgozza fel az élményeket.”

Jevgenyij Griskovec kortárs orosz drámaíró, színész, rendező Hogyan ettem kutyát című darabjában a csendes-óceáni orosz flottánál töltött katonai élményeiről mesél. Rövid történetei látszólag összefüggéstelenül kapcsolódnak egymáshoz, ezekben gyakran felsejlenek gyermekkori, diákkori élmények, érzések is, míg végül a színes mozaikkockák hatalmas freskóvá olvadnak össze.

Az előadás alkotói: Derzsi Dezső (előadó), Pálffy Tibor (figyelő), Kónya Ütő Bence (médiafelelős) és Bagoly Zsuzsanna (jelmeztervező). Az első találkozás a diákokkal 2013. november 18-án volt a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban; az alkotóknak szándékában áll minél több erdélyi középiskolába eljuttatni az előadást.


Az előadás folyamatosan bővülő naplója itt olvasható.

süti beállítások módosítása