A tavalyi siker után ismét Isten Pénze Baján

Karácsonyi musicalt mutat be december 20-án a Bajai Fiatalok Színháza. A Dickens regény alapján készült Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi által jegyzett darabot Ottmár Attila rendezi. A művet a tavalyi adventi időszakban már nagy sikerrel játszották  a Bajai Városi Színházteremben.

Az Isten Pénze musicalt 2012 decemberében a társulat 8 előadás erejéig, nagy sikerrel, teltházzal játszotta. Idén az ünnepek közeledtével ismét bemutatják a Charles Dickens „Karácsonyi ének” című világhírű regényéből készült az „Isten pénze” című darabot, ezúttal is a Bajai Városi Színházteremben, ahol négy alkalommal játsszák a musicalt, a tavalyihoz képest megújult díszletekkel és látványvilággal. A darabot Ottmár Attila állítja színpadra, a koreográfus Láng Barbara, a díszleteket Csanádi György, a jelmezeket pedig Baros Anikó készítette.


isten pénze baja4

A Dickens-történet

 

Ebenezer Scrooge, a dúsgazdag, hideg szívű, kapzsi bankár karácsony éjjelén szembesül saját kegyetlenségével. Minden, amit addig felépített, egész élete, a kis nincstelen árvából lett milliomos alakja egyszerre csak semmit sem ér. Miközben elhunyt üzlettársa, Jacob Marley szellem alakban végigkíséri életének valamennyi állomásán – a múlt, a jelen és a jövő karácsonyain – lehangolóan üres látvány fogadja. Ahogy a zsebeit egyre dagadtabbra tömte, úgy ürítette ki a szívét. És erre most kell rádöbbennie. A kérdés már csak az: vajon van-e visszaút, jóvá tudja-e tenni mindazt, amit elrontott…

 

isten pénze baja2 

A színház ajánlója


Charles Dickens „Karácsonyi ének” című világhírű regényéből készült az „Isten pénze” című musical, mellyel az ünepet szeretné a társulat még felejthetetlenebbé tenni. Dickens alkotásai ismét reneszánszukat élik – s az „Isten pénze” különösen aktuális darab: a szeretetről, az élet valódi értékeiről, családról, barátságról, felelősségről szól. Müller Péter színpadi változata rendkívül gazdag: rengeteg jelenetet és figurát láthatunk a színpadon. A csodálatos dallamok Tolcsvay László, az igényes dalszövegek Müller Péter Sziámi alkotói kvalitásait dicsérik. Kiváló musical, jobbnál jobb dalokkal, melyet jó szívvel ajánlunk minden korosztálynak – karácsonyi ajándék az egész családnak!

 

 

isten penze baja 2013

 

Előadások:

2013. december 20., péntek (19 óra),
2013. december 22., vasárnap, (17 óra),
2013. december 28., szombat (19 óra),
2013. december 29., vasárnap, (17 óra).

 

Forrás, Fotó: Bajaifiatalokszínháza.hu

 

süti beállítások módosítása