Saját életéről készítene musicalt Robbie Williams

Robbie Williams egyik nagy álma, hogy egy olyan musicalben szerepeljen, amely a saját életét dolgozza fel. Az énekes erről az angol Daily Star-nak mesélt.

Robbie Williams így jellemezte a művészetekhez és leginkább a zenés darabokhoz való viszonyát a lapnak adott interjújában: „Talán azt mondhatom, hogy 49, sőt gyakran 50 %-ban meleg vagyok. Ez meglepően hangozhat, de szeretem a musicaleket, a zenés színházat és sok más dolgot, amit az emberek valamilyen oknál fogva a melegekhez kötnek" – magyarázta Robbie Williams, aki arról is beszélt, hogy már régóta reménykedik abban, hogy valamelyik hollywoodi stúdió megfilmesíti az életét. Az énekes egy zenés filmre gondol, amelyben ő játszaná a főszerepet.

 

robbie williams2

 

„Az a probléma, hogy csak én tudnám hitelesen eljátszani magamat. Nem látok lehetőséget arra, hogy bárki más megbirkózzon ezzel a szereppel, ezért Robbie-nak kell alakítania Robbie-t” – fogalmazott az énekes, aki viccesen hozzátette: „Biztosan több híres hollywoodi színész megpróbál majd közel férkőzni hozzám, hogy szerepet kapjanak a musicalemben.”

 

Az énekes elárulta, hogy szívesen kipróbálná magát zenés színpadi darabok producereként is, de a zenés filmek készítése is érdekli. „Ha felkeltettem valamelyik jónevű rendező érdeklődését, bátran keressen fel! Kész vagyok megírni a zenét a filmemhez!" - árulta el.

 

Robbie Williams, aki 90-es években a Take That nevű együttessel vált ismertté, 1996-ban szóló karrierbe kezdett. A három Take That album mellett három önálló lemezt is megjelentetett. A hírek szerint 2014-ben a Take That, eredeti felállásban, újra együtt zenél majd, addig azonban Magyarországra is ellátogat: április 25-én, Budapesten lép fel Swings Both Way Live című műsorával.

 

Forrás: Daily Star, Fotó: facebook.com/robbiewilliams

süti beállítások módosítása