Szavaztak a Nemzet Művésze díjról - Erősödne az MMA

A legkiemelkedőbb művészek elismerésére létrehozták a Nemzet Művésze díjat - erről szavazott az Országgyűlés hétfőn.


A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter javaslatára 272 igen szavazattal, 50 nem ellenében elfogadott törvény alapján az elismerést előzőleg Kossuth-díjjal kitüntetett művészek kaphatják meg, feltéve, hogy elmúltak 65 évesek (a tánc- és a cirkuszművészek esetében 50 év az alsó korhatár).


A mindenkori minimumnyugdíj huszonháromszorosának megfelelő havi életjáradékkel járó Nemzet Művésze címet egyidejűleg legfeljebb hetven, az irodalom, a színház-, a zene-, a képző-, a film-, az építő-, a tánc-, az ipar-, a fotó-, a nép- vagy a cirkuszművészet területén jelentős értéket létrehozó alkotó viselheti. A díj posztumusz nem adományozható, érdemtelenség miatt visszavonható.

 

Balog Zoltan Fekete Gyorgy

Fotó: mno.hu


A díjat a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke adományozza, odaítéléséről tizenegy Kossuth-díjas művészből álló bizottság dönt. A bizottság tagjait az MMA elnöke és a kultúráért felelős miniszter kéri fel legfeljebb három évre. A bizottság elnöke az MMA elnöke, feltéve, hogy Kossuth-díjas.


A jogszabály emellett a köztestületként működő MMA kultúrstratégiai szerepének erősítését célozza, ezért az indoklás szerint biztosítja a rendes és a levelező tagok közötti jogegyenlőségét, a köztestület társadalmasítását, továbbá művészetelméleti szakemberek taggá választhatóságát.


A javaslat elfogadásával új tagsági kategória jön létre az MMA-ban: a rendes és a levelező, valamint a tiszteletbeli és a pártoló tagok mellett az úgynevezett nem akadémikus tagoké.


A törvény a levelező tagok számát ötvenben maximalizálja, és biztosítja a levelező tagoknak a szavazati jogot az MMA közgyűlésein, továbbá az aktív és passzív választójogot a tisztségviselők megválasztásakor. Rendes taggá kizárólag az MMA levelező tagja választható a jövőben, legalább két évvel azután, hogy levelező taggá választották.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása