Máté Gábor: "Sok mindent elfelejtettünk idejében megbeszélni"

Máté Gábort a Katona József Színház legújabb, a kivándorlás témáját feldolgozó Illaberek című előadása kapcsán kérdezte a Magyar Hírlap. Lapszemle.

 

A Magyar Hírlap cikkéből:


"Amikor az ember elkezd foglalkozni egy darabbal, akkor innen-onnan megvizsgálja. Tény, hogy a kivándorlás jelensége aktuális téma nálunk. (...)  Az emberek a szorongásaikat enyhítendő, történetekre vágynak, főként olyan dolgokról, amelyek foglalkoztatják őket, közvetlenül hatnak rájuk. Komplex élményre. Ha egyoldalúságra vágyunk, akkor nem színházba, hanem politikai gyűlésekre járunk" - hangsúlyozta Máté Gábor.

 

Máté Gábor szerint nem tesz jót egy produkciónak, ha visszamegyünk oda, ahol a szocializmus idején voltunk, amikor üzengetni lehetett az előadások által. "Az emberek akkor is azt hitték, hogy 'értik', hogy a darabban mire gondolhattak az alkotók, amikor az adott darabnak nem volt politikai üzenete. Amikor eljött a rendszerváltás, akkor megváltozni látszott ez is, és kicsit bajban volt a színház, mert annyira hitte, hogy az ő privilégiuma bizonyos dolgok kimondása. Egy szabadabb világban pedig alábbhagyott a kibeszélés jelentősége. A színház elsősorban művészet, magam részéről azt a színházat kedvelem, ami a társadalom fontos kérdéseihez valamilyen módon hozzászól" - mondta Máté Gábor.

Mate Gabor

Fotó: Magyar Hírlap

 

 Az Illaberek rendezője úgy érzi, nagyon feszült a légkör az országban, általános a tolerancia és az egymásra való figyelés hiánya. "Mindenki tapasztalhatja a hétköznapokban, az utcán, az üzletekben vagy akár tömegközlekedés közben is ezt a hangulatot. És úgy látom, hogy sajnos a helyzet napról napra romlik" - tette hozzá a direktor.

"Sajnos sok mindent elfelejtettünk idejében megbeszélni. Nagyon fontos dolgokat. Addig sejtettük minden mögött a politikát, míg végül oda is került, szinte vallásossággá vált politikai oldalakhoz felzárkózni. Párbeszédpárti vagyok, de azt nem tapasztalom, hogy valódi dialógus kezdődne, csak egymásra lövöldözést látok" - vélte a Katona József Színház igazgatója.

 

A teljes interjú a Magyar Hírlapban olvasható.

 

süti beállítások módosítása