Készül a Párnaember - Radnai Márk válaszolt

A Fuga Rádióban Rózsa Péter vendége volt Radnai Márk, a Szputnyik, a -011- és a Füge közös gondozásában készülő Párnaember rendezője. A beszélgetést most el is olvashatják.

Az interjú 2013. december 11-én hangzott el a Fuga Rádió Műterem: Színház a javából 2. című műsorban.

Az alábbiakban az elhangzottak kevéssé szerkesztett változatát adjuk közre.

A párnaember próbája már egy hónapja zajlik. Jól tudom, hogy ezt a Martin McDonagh-darabot egyetlenegyszer mutatták be Magyarországon, Egerben?
Igen, 2007-ben. Dömötör András rendezte. 

Úgy vagyok vele, mint a bolondok házában a nem közveszélyes bolond, akit beengednek a műhelybe dolgozni: amikor láthatóan direkt beszorítja az ujját a satuba, megkérdezik tőle, ugyan ezt miért csinálja? Erre azt mondja, olyan jó, amikor kiengedem... Ha kijövök egy Donagh-előadásról, úgy érzem, megszabadultam valamitől, miközben lenyűgöz. Minden darabja ilyen, bár én azt hiszem, csak hármat láttam: A piszkavasat, a Kriplit és….

Talán a Vaknyugatot.

Igen.
Gothár Péter egy időben több McDonagh darabot is megrendezett. Van egyébként egy ismert történet abból az időből, amikor a Vaknyugatot a Pestiben játszották. Itt járt Magyarországon az író, aki véletlenül meglátta a színház kirakatában a nevét, így bement megnézni az előadást. Ez lehet, hogy csak szóbeszéd, de ha jól tudom, tényleg így történt. McDonagh most egy felkapott szerző, miközben filmrendezőként is dolgozik...

Igazán?
Az egyik rövidfilmjét a Six Shootert például Oscarral jutalmazták. Illetve ismerjük az InBruges című filmjét, amit ő rendezett és írt, itthon Erőszakik címen futott. Tavaly pedig A hét pszichopata című filmjét láthattuk a mozikban.

Úgy látszik, ő nem megy a szomszédba pszichodrámákért, hanem maga gyártja őket.

Valóban.

A Párnaember 2003-as. Gondolom maga több Donagh-rendezést látott. Játszott is valamelyikben?
Igen, az egyetemen, pont Gothár Péternél. Az előbb említett Kripli és a Vaknyugat szövegeivel dolgoztunk. Ezek a történetek egy ír-szigeten játszódnak, ahol nincs villany, nincs internet, ahol az emberi fejlődés pedig megállt egy ponton, és ahol a gyilkosság hétköznapi, a múlandóság hétköznapi, az emberek pedig kapaszkodnak az életükért. A Párnaember szintén egy nehéz témáról szól, egy hármas gyerekgyilkosságról...

Csak így könnyű bevezetésként ajánljuk.
Egy hármas gyerekgyilkosság miatt bevisznek egy írót kihallgatásra, miután az ő három novellája alapján történtek meg a gyilkossági esetek. Tehát ő az első számú gyanúsított. Innen indul a történet.

Fotó: Nagy Gergely

Tehát maga a darab egy hosszú-hosszú kihallgatás?
Igen. A színdarab egy elképzelt diktatúrában játszódik, a krimi és a thriller műfajához áll közel. Megelevenednek benne az író novellái is, amelyekről a gyilkosságok szólnak. A történet érdekessége, hogy miután egy vallató szobában vagyunk, nem tudjuk pontosan mi történt a valóságban, csak annyit tudunk, amennyit a szereplők elmondanak... Mi pedig hol ennek, hol annak hiszünk, mivel magát a bűncselekményt nem láttuk.

Világos. Tehát akkor ennek több argumentuma van. A nézőnek meg kell ezekkel birkóznia.
Igen. Illetve a mű több morális kérdést is felvet. Ahogy haladunk előre a történetben, egyre többet tudunk meg az író gyerekkoráról, és a bátyjáról. Ezekből a novellákból kiderül, hogy 7 éven keresztül kínozták őket a szülők, tehát brutális körülmények között kellett felnőniük, olyan közegben, amely sajnos Magyarországon sem ismeretlen. Tehát traumák érik a két testvért, és ezeknek a megrázkódtatásoknak a fényében egész más gyilkosságokról, brutalitásról beszélni... McDonagh a darabot 33 éves korában írta, és erőteljesen érezhető rajta David Linch (filmrendező) hatása, persze nehéz megfogalmazni, hogy ez a hatás pontosan miben érhető tetten. Talán abban, hogy az ember ösztönös szorongást érez, ahogy olvassa a Párnaembert, ami állandóan lebegtet valamit, ráadásul hol komikus, hol drámai az anyag... Azt hiszem erősen be fogja szippantani a nézőt. Ezért is szeretnénk erősen meghúzva, de egy részben játszani a három felvonást.

Hogy ne engedje ki a feszültséget a néző?
Hogy ne lehessen megbeszélni szünetben, mi történt. Azt találtuk ki, hogy egy arénaszerű nézőteret fogunk létrehozni, tehát a közönség körbeüli majd ezt a bizonyos vallató szobát, ami egy plexi kocka lesz. 

A Jurányiban tartják a bemutató január 11-én. Ha jól tudom, november 11-én kezdték el próbálni. Hogy esett erre a darabra a választás?
Bodó Viktorral a Szputnyik vezetőjével már régóta ismerjük egymást, az ő osztályába jártam rendező szakra. Most pedig meghívott, hogy dolgozzak velük. Elkezdtünk közösen darabokat válogatni, témákat felvetni. (...) A Párnaembert még a Katonában láttam, erős előadásnak tűnt. Most újraolvastam a művet, és úgy éreztem, nekem is van dolgom vele. Közben kijött a XX. századi sorozatgyilkosok című könyv, ami izgalmas látképet ad a gyilkosságok világáról. Nem feltétlenül maguk a gyilkosságok érdekesek benne, hanem a személyiségek, a motivációk, ezek kezdtek el engem foglalkoztatni. 

Nem könnyű, ha van egy előkép, amitől előbb meg kell szabadulni...
Ha nagyon erősen él bennem egy darab hatása, akkor azt nehéz újra elővenni. Emlékszem az előadásra, de amikor most újra elolvastam a művet, más képek ugrottak be, másfajta elbeszélésmód, mint ami a Katonás változatban megjelent.

Ön szerint mitől erős a mű? A dialógusoktól? Attól, hogy homályos miliőt, titokzatos figurákat teremt?
Meghívtam egy belügyes kihallgató tisztet, akit megkértem, hogy meséljen a színészeknek arról, hogyan dolgozik, mik azok a keresztkérdések, amiket feltesz, hogyan történik a valóságban egy kihallgatás, majd átküldtem neki egy példányt a darabból, és annyit írt vissza, hogy hiteles. Bár a darab fikció, a valóságból táplálkozik. Ez adja az erejét.

Nnehezebb eljátszani, mint egy fiktív történetet?
Igen is, meg nem is. Mondok egy példát: Gál Kristóf, aki az ősbemutatón, 2007-ben az egyik kihallgató tisztet játszotta, később otthagyta a színészi pályát, jelentkezett a Rendőrtisztire, és most alezredes. Az új munkahelyén azt mondták neki, ilyen kihallgató tiszttel még nem találkoztak. Nemcsak azért mondhatták ezt, mert Kristóf a Párnaemberben játszott, hanem azért is, mert a játékhoz és a kihallgatáshoz szükséges koncentrációs képesség, elemző gondolkodásmód, empátia a színészek sajátja is. 

Most egy kész darabot visz színpadra.

Igen. Az előző előadásaimat a 011 nevű csoporttal úgy hoztuk létre, hogy a próbafolyamat közben írtuk a darabot: a Kutyaszorítóbban-t, a Droszt-ot, és a Meanwhile in Kansas-t. De egy kötött szövegnek is megvannak az előnyei. A színészekkel újra és újra elolvassuk az eredeti angol szöveget, hátha a fordításokban elveszett valami. Igyekszünk alaposak lenni. Van egy határozott képem az előadásról, de ez munka közben alakul. A színészek folyamatosan árnyalják a képet bennem, hiszen közösen dolgozunk, elemzünk, gondolkodunk. 

Visszatérve a korábbi előadásokra, amelyeket maguk hoztak létre... Mennyi kutatómunkát igényel egy újonnan születő darab?
Rengeteget. A kábítószerfüggőségről szóló darabunkat például 3-4 hónapnyi kutatómunka előzte meg, hiszen először képbe kellett kerülnünk. Mindennek utánanéztünk: mik azok a kultfilmek, kultregények, képek, zenék, amik a témával foglalkoznak, ebben a kultúrában fogantak és hatással voltak egy adott korszakra.

A Szputnyikra is jellemző, hogy kutatómunkát vállal..
Abszolút. A -011- és a Szputnyik is keresi az új dramaturgiai szerkezeteket. Egyre több olyan darab születik, ami egy téma köré épül. 

Dokumentarista színházat hoznak létre társadalomkutatói munkával?
Nem dokumentarista, inkább fikciós színháznak nevezném azt, amit művelünk, amelyben a kutatómunka nagyon fontos. (...) A mi generációnk nem egy színházbajáró generáció. Fontos, hogy megtaláljuk azokat a témákat, amelyekkel fel lehet kelteni az érdeklődésüket. Törekszünk a közvetlenségre.

Ez a típusú színház jobban érzi magát kamarakörülmények között? 
Ez nem tud kiderülni, mert még nincs helye a kőszínházakban. A kőszínházaknak már kialakult a közönségbázisuk, az ő ízlésük egy kiszámítható. Őket kell kiszolgálni. De bátorság és kockázat nélkül ezeket a színházakat is szépen lassan meg fogja enni az idő... (...)

(..) Tehát a nagyvárosi színházak kénytelenek a népszínházi funkciót vegyíteni mindenféle kísérlettel...
Jó látni, hogy egyre bátrabb kísérletek születnek. A napokban jártam Miskolcon, ahol Béres Attila Woyzeckjét néztem meg. Egy igazi progresszív színházi előadást láttam fiatal tehetséges színészekkel. Jó volt a közönséget látni: az egyik csapkodta a másik vállát, hogy "legalább engednének ki minket", a másik meg rászólt: "maradj már csöndbe, figyelek"!

(...)

Az interjú 2013. december 11-én hangzott el a Fuga Rádió Műterem: Színház a javából 2. című műsorban.
Riporter: Rózsa Péter