Megtartották az Elisabeth 150. előadását

December 19-én 150. alkalommal láthatta az Operettszínház közönsége Lévay Szilveszter Elisabeth című musicaljét. Az ünnepi előadáson meglepetések várták a nézőket, és kis időre Szabó P. Szilveszter újra magára öltötte a "Halál" jelmezét. 

 

Elizabeth150

A kezdetekről

 

Lévay Szilveszter és Michael Kunze művét 1992-ben mutatták be a bécsi Theater an der Wienben, és kisebb-nagyobb szünetekkel, azóta játsszák a produkciót. Közben a mű világszerte karriert futott be, egyaránt játszották Japánban, Svédországban, Hollandiában, Német-, Olasz- és Finnországban, valamint Svájcban. A magyarországi premierre 1996. augusztus 17-én került sor a Szegedi Szabadtéri Játékokon Kerényi Miklós Gábor - KERO® rendezésében. Azóta az Elisabeth teltházas előadás minden évadban az Operettszínházban.

 

Elizabeth150 2

 

Jubileumot ünnepeltek:


A mű, amely több tízezer embert nyűgözött már le itthon, 2012-es felújítása után 150. alkalommal elevenedett meg a színpadon. Az előadás sokat jelent a Budapesti Operettszínház számára, a musical több, ma már ismert színészt indított el a pályáján és hozta meg számukra a sikert. Janza Kata már 17 éve játssza Sissi szerepét és hozzá hasonlóan Szabó P. Szilveszter is a szegedi bemutatóval alapozta meg mostani karrierjét. A Halál szerepét a felújításkor már Dolhai Attila és Homonnay Zsolt vette át tőle, de a 150. alkalomra az „igazi Halál” is újra megjelent a színen.

 

Elizabeth150 3

 

Az előadás végén álló taps köszöntötte a színpadra lépő Szabó P. Szilvesztert, aki a finálé után elénekelte a musical eredeti változatában nem szereplő „Hogyha kell egy tánc” című dalt, egykori partnernőjével Janza Katával, akit könnyekig meghatott a produkció. Ezt követően Kerényi Miklós Gábor, az előadás rendezője őket is, és az új beállókat is méltatta. Kiemelte, milyen fontos szerepet játszik a musical a Budapesti Operettszínház életében, és hogy hány generáció nőtt fel az előadásban és a történeten. Mint mondta, Szomor György például kis Rudolf szerepében kezdett anno, ma pedig már Ferenc József császárként látható a darabban. A direktor színpadra szólította Gajdos József koreográfust is, akinek „munkája” 17 éve töretlen formában elevenedik meg a színpadon.

 

A teltházas jubileumi előadás nem csak a régi szereplőket hatotta meg, de az aznap este Halálként fellépő Homonnay Zsoltot és Kerényi Miklós Gábor direktort is. 

 

Forrás: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása