"Évek óta csak tátom a számat" - Villáminterjú Mohácsi Jánossal a Szakértőkről

Fergeteges hangáradatot, egyben delikát zenei élményt ígér a Szakértők koncertje március 29-én az Átrium Film-Színházban.

Állandó alkotótársad Kovács Márton zeneszerző. Mitől működik ennyire jól a közös munka?  

Hol is kezdjem? Az egy állati izgalmas folyamat, ahogyan a Marci-féle zenék megszületnek. Minden esetben meghatározunk bizonyos dolgokat a próbaidőszak elején, például azt, hogy milyen típusú hangszerek szerepeljenek az előadásban - amiken esetleg a színészek is tudnak majd játszani -, vagy azt, hogy hány fős zenekart engedélyez a színház, ahol éppen dolgozunk. A következő lépés az, hogy Marci hoz témákat, ezeket általában mindig jó hallgatni. Tulajdonképpen alig fordult elő, hogy azt mondtam volna, valami nem tetszik. Annak, amit Marci kitalál, egészen biztos, hogy valamelyik darabban helye lesz... Tehát nagyon szeretem Marci zenei világát, aki bár folklóron nevelkedett, rettenetesen otthon van a 20. század zenéjében is, így minden, amit létrehoz, igen jólesk a fülemnek. Ráadásul a dramaturgiai gondolkodásmódja nagyon közel áll ahhoz, amit én is szeretek. De talán még ennél is lényegesebb, hogy ő is egy olyan ember  - mint sok esetben a díszlet- és jelmeztervező, a színészekről nem is beszélve -, aki folyamatosan jelen van a színházban. A próbaidőszak alatt, Marci gyakorlatilag több isőt tölt benn, mint én. Mindezek mellett, a munkamódszere is nagyon közel áll hozzám, ad a zenészek véleményére, úgy figyel rájuk, ahogyan én figyelek a színészekre, és az összes többi munkatársra. Én például nagyon kedvelem azt, ha az ügyelő beharsog egy mondatot, amikor hallja, hogy megakadtunk. Ez legutóbb a Katonában fordult elő, és naná, hogy az ügyelőnél volt a pont. Néha jobb egy ügyelő mondata, mint a sajátom... Az pedig, hogy megszólal, azt jelenti, hogy a színházi csapat együtt gondolkodik. Demokrácia-hívő vagyok, ugyanis szerintem több ember együtt mindig jobban tud dönteni, mint egyvalaki egyedül, még egy ilyen helyen is, mint a színház, amit általában nem tartunk demokratikus intézménynek. Tulajdonképpen a színház annyiban nem demokratikus, hogy ha eljutunk a döntésképtelenségig, akkor valakinek élnie kell az utolsó szó jogával, de ilyesmi csak a folyamat végén szokott előfordulni. Szóval, azért is szeretek Marcival melózni, mert hasonlóan gondolkodunk erről.

fotó: Dömölky Dániel

Akkor valószínűleg abban is egyetértetek, hogy miért izgalmas egy Szakértők koncert. Márton ennek kapcsán azt mondta, számára az az érdekes, ahogy a különféle előadásokban létrehozott színpadi zenék egy ilyen esten önálló életre kelnek....

Amikor Marci zenéi bekerülnek egy darabba, akkor a produkció keretein belül tudnak kibontakozni. Teszem azt, amikor a színészek beszélnek, akkor a zene nem szólalhat meg nagy hangerővel. Persze az ellenkezőjére is van példa. A Sárga liliomban ugyanis olyan csodálatos zenei összeállítást hoztak össze Marciék, aminek nem lehetett ellenállni, egész hosszan ment egy prózai jelenet alatt, és aztán kikerekedett belőle egy brutális nagy kóda. A koncerten az történik, hogy a témák, amelyeket Marciék kidolgoznak egy-egy darabhoz, mindenféle kötöttség nélkül elhangozhatnak. Ez a fő különbség a színházi előadás és a Szakértők est között, és persze egy esten az is megtörténhet, hogy a csellista, Rozs Tamás szólózik egy nagyot. Egyértelmű, hogy ez marha nagy élmény a résztvevőknek. A dalok elég jól megélnek a színpadon, teljesen szűz fülnek is élményt nyújtanak. Nagyon komoly zenéket ír Márton, ráadásul mindegyik brutálisan szép...

A Szakértők esten hogyan zajlik a munkamegosztás? A koncert zenei anyagát összeállítják a muzsikusok, te pedig felépíted az est dramaturgiai ívét?

Nem, nem, dehogyis tennék ilyet! Praktikus dolgokban nagyon szívesen segítek nekik, de az a zenészek dolga, hogy miként építik fel az estet. Úgy tudom, hogy Marci több tucatnyi dalt írt össze, majd átbeszélte a muzsikusokkal, és mostanra kialakult egy huszonkettes lista. Különben meg egy koncertnek saját szabályai vannak, de annyiban kicsit hasonlít a színházhoz, hogy rendelkeznie kell egyfajta dinamikával, vagyis nem árt a hatalmas slágereket a végére hagyni. Mivel ez egy élő cucc, nyilván közben is fog változni. Egyébként az a gyanúm, hogy igen ütős koncert lesz, mert hihetetlenül erős anyagot rakott össze Márton. 

Akkor elképzelhető, hogy nem egyszeri alkalom ez a mostani koncert az Átriumban? 

Nagyon bírnám, hogy ha lenne folytatás. Ugyanakkor borzasztóan nehéz ennyi embert összekalapálni, mert ugye van, aki Kaposváron él, vagy Pécsett, meg a bánat tudja, hol. Egyébként az is állati szimpatikus, hogy Marci nem akar egy fix zenekart, hanem nagyon sok embert húz be ebbe a Szakértők történetbe, mivel nagyon szereti, amikor színészek zenélnek, énekelnek, pedig hát ő maga is eldudorászik valahogy, meg ugye Rozs Tamás és Némedi Árpi is... Azt is nagyon kedveli, amikor ilyen Závada-szerű lények bele kaffognak a mikrofonba, (Závada Pál kedvenc nótáit adja majd elő a Szakértők koncerten, a szerk.) amit egyébként én is nagyon bírok. Ezt úgy tudnám megfogalmazni, hogy Marci a zenét inkább a maga szabadságában szereti, mint a maga szigorúságában. Ettől függetlenül persze zeneileg feszes lesz a koncert, ismervén Mártont és a muzsikusokat. Azt nem tudom, hogy mekkora igény a Szakértőkre, de amikor utoljára koncerteztek az Öntödei Múzeumban, akkor sokan javasolták nekik, hogy ne csak alkalomszerűen lépjenek fel. Szerintem az, amit Márton létrehoz, minimum európai színvonalú! Éppen ezért évek óta csak tátom a számat, és borzasztóan csodálkozom azon, hogy még nem rabolták el Marcit különböző külföldi impresszáriók ebből az országból.  

Szerző: Hegedűs Claudia

Utószerk.: Színház.hu