Szobor - Felnőtteknek is játssza színházi nevelési előadását a Káva

A Káva Kulturális Műhely eredetileg középiskolás korosztály számára készült négy részes színházi nevelési előadássorozatát, Az emlékezés drámáit az érdeklődő felnőtt közönség számára is elérhetővé teszi.

Március 21-én a sorozat Szobor című darabja lesz látható a Mu Színházban, mely a romák elleni gyilkosságsorozat témáját járja körül.

 

Az előadások a 20-21. századi magyar történelem megosztó eseményeit tematizálják. Az Üres lap Trianonnal, a Kárpótlás a holokauszttal, a Jelentés az ügynökügyekkel, a Szobor pedig a romák elleni gyilkosságsorozattal foglalkozik.

A Szobor március 21-én 19 órakor lesz látható a MU Színházban.

 

szobor


A színházi játék alapja a 2008/2009-ben romák ellen elkövetett magyarországi gyilkosságsorozat. A kiinduló ötletet egy újsághír adta, melyben egy Magyarországon élő külföldi szobrászművész emlékmű-tervét több érintett falu önkormányzata is visszautasította.

 


A Káva a színház és a dráma eszközeit használva, a résztvevőkkel közösen vizsgálja emberség és előítélet viszonyát. Milyen módon van nekünk felelősségünk egy olyan ember halálában, akit nem is ismertünk?
„Nem vagyok a magam ura. Az embereket kell képviselnem. Ők pedig nem szeretnek tragédiákra emlékezni. Nem szeretik bűnösnek érezni magukat. És igazuk is van. Megtörtént. Nem tehetünk róla. Felejtsük el.”

szobor2

Káva Kulturális Műhely:
 
Szobor

Szereplők, alkotók:

Polgármester: Takács Gábor
Anna: Kőszegi Mara
Marci: Kardos János

Író, dramaturg: Sebők Bori
Látványtervező: Kiss Gabriella
Kivitelező: Iszlai Zoltán
Technika: Pintér István
Rendező: Perényi Balázs 
 
Előadás: március 21. 19:00, Mu Színház
 

süti beállítások módosítása