Idővándor - Digitális Színház nyílt a Pólusban

Szabó Győző közreműködésével, Szurdi Miklós rendezésében elevenedik meg a történelem: a Pólus Centerben 2014. március 28. és április 30. között reggeltől-estig ingyenesen látogatható a Digitális Színház.

Tizenhárom színész, köztük Szabó Győző közreműködésével indult történelmi kalandjára az IDŐVÁNDOR. A Digitális Színház programját ingyen élvezhetik a Pólus Centerbe látogatók reggel 10 és este 7 között. A montázs egy magyar, egy európai és egy világtörténelmi esemény korhű helyszíneit ötvözi a modern technológia megoldásaival, így engedve betekintést a történelem kulisszái mögé.

 

A három színtéren megelevenedik a NASA irányítóközpontja, vagy éppen James Watt személye, de a reformkor jellegzetes történéseit is testközelből élhetik át a látogatók a panorámavetítés, a hang- és fénytechnika, valamint a korhű installációknak köszönhetően. A díszleteken megjelenő 200 négyzetméternyi grafika és a projekción futó animáció mindig az adott korszakot jeleníti meg.

 

idovandor

 

Az egyszerre 50 főt befogadó termekben a történelemkönyvek lapjai kelnek életre a mai modern technikai vívmányok segítségével, így egyszerre láthatjuk a színpadon a színészeket és az előzetesen felvett karaktereket. A Digitális Színháznak első körben a XV. kerületi Pólus Center ad otthont, majd májustól a Camponában látható az IDŐVÁNDOR.

 

Szurdi Miklós rendező így nyilatkozott a különleges produkcióról: „A bemutatott történelmi eseményeket nem a hagyományos felfogásban visszük színpadra, hanem egy modernebb, szórakoztatóbb formában. A 15 perces jelenetekbe minden olyan érdekességet belesűrítettünk, ami kimaradt a történelemkönyvekből. A digitális színház mint műfaj számomra is furcsa volt elsőre, így új kihívásként tekintettem rá."

 

Az IDŐVÁNDOR Digitális Színház akár egy történelem órát is kreatívan kiegészíthet, szemléletesen bemutatva az adott időszak eseményeit a tanulók számára, így iskolai csoportokat is szívesen fogadnak – előzetes regisztráció után – a közel 50 perces időutazásra.

 

 

A három színtér:

 

A reformkor

Egy korabeli kávézóba érkezünk, ahol megismerkedhetünk a reformkorral, egy teljesen új perspektívából. Nem csak a történelemkönyv lapjai elevenednek meg, hanem a kor hétköznapjai, botrányai, pletykái, szokásai, kiemelkedő alakjai és érdekességei is. Mindez egy fiatalos tempójú, könnyed és humoros köntösbe bújtatva.

 

Ember a Holdon

Egy NASA irányítóközpontba érkezünk 1969-ben, ahol nem csak a Holdra szállás pillanatát élhetjük át, hanem az űrkutatás történetét és eredményeit is megismerhetjük. Az egyedi atmoszférájú irányítóközpontban az űrkutatás történetével és legfontosabb állomásaival is megismerkedhetünk egy feszes tempójú és izgalmas 15 percben.

 

Médiaforradalom / ipari forradalom

Az ipari forradalmat megelőző izgalmas korba érkezünk, az ipari forradalom lavináját elindító gőzgép feltalálását követve nyomon. James Watt életén keresztül megismerkedhetünk a modernizáció és a technikai fejlődés folyamatával, valamint annak hatásaival a társadalomra és a gazdaságra.

 

 

Helyszín: Pólus Center, 1152 Budapest, Szentmihályi út 131.

Nyitvatartás: 2014. március 28. és április 30. között, minden nap 10.00-19.00 óráig.

 

Csoportoknak regisztráció a 0670/94 00 753 számon.

A belépés ingyenes!

 

Forrás: polus.hu

 

 

süti beállítások módosítása