Isten kontra Alexander - Bergman nyomán tart új bemutatót az RS9

Április 6-án mutatja be az RS9 Színház az Isten kontra Alexander című előadást, amely Bergman Fanny és Alexander című műve nyomán készült.

alexander-Foldes

 

Az alkotók ajánlója:

 

Alexander kórházban haldoklik, ágya mellett testvére virraszt. Az utolsó percekben élénken törnek elő a gyermekkori emlékek... Alexandert Földes Tamás alakítja, aki az Operettszínházban számos musicalben játszik, most azonban egy stúdiószínházban vállalt prózai szerepet. Ráadásul a darab legnagyobb részében a tízéves Alexander bőrébe kell bújnia.

 

"Egy színésznek mindörökké meg kell őriznie önmagában a gyermeket, hiszen ettől lesz jó színész. Ennek a feladatnak leginkább az a nehézsége, hogy a megfelelő formát megtaláljuk. Egy ember felnőttkori énjére nagy hatással van az, mi történt a gyerekkorában, ezt a saját környezetemben is tapasztaltam, látom, milyen személyiséggé változott valaki egy traumákkal teli vagy éppen derűs gyermekkor után. Az előadásban azt is meg kell mutatnunk, hogyan torzul folyamatosan Alexander személyisége, hogyan indult el azon az úton, aminek a végén, tébolyult állapotban kórházba kerül. Nagyon szeretek stúdiószínházban játszani, mert ott együtt lehet lélegezni a nézőkkel, nagyon jól lehet érezni a közönséget. A prózai feladatok legalább annyira kedvesek a szívemnek, mint a musicalek. Nagyon remélem, hogy a jövőben sok ilyen feladat talál majd meg"  mondta Földes Tamás.

 

alexander Foldes Boldizsar

 

Boldizsár Tünde  aki Fannyt alakítja az előadásban – elmondta, nagyon izgalmas és szép feladat gyermeket játszani. "Alapvetően azt kell megfogni ebben a szerepben, hogy a gyermekek még rendkívül nyitottak és tiszták. A képzeletüket még nem gátolja semmi, nem a múlton rágódnak, hanem mindig százszázalékosan ott vannak a jelen pillanataiban"  tette hozzá a színésznő.

 

"A leggonoszabb karakter megformálásakor a színész egyik első feladata, hogy megtalálja a megformálandó figurában azt a jellembeli vonást, ami szerethető. Én is ebből indultam ki, mert a színésznek 'szerelmesnek' kell lennie a karakterébe. Ezért egy negatív szereplő esetében innen kell indítani a karakter felépítését" – vélekedett karakteréről Boronyák Gergelyaki Alexander mostohaapját alakítja.

 

"Részben személyes indíttatásból döntöttem úgy, hogy megrendezem ezt az előadást, nagymamámnak ugyanis ez volt az egyik kedvenc műve, én azonban csak a halála után vettem le a könyvet az üresen álló ház egyik polcáról. Miközben fejtegetni kezdtem a művet, úgy éreztem, őt is jobban megértettem. Ezen felül azt gondolom, hogy azok a témák, amik a darabban előkerülnek: a családon belüli erőszak, a gyász feldolgozása, az istenkeresés mind-mind olyan kérdéseket vetnek fel, amikkel fontos foglalkozni, ugyanakkor olyan konfliktusok rejlenek bennük, amelyek alkalmasak arra, hogy színpadon is megmutassuk őket" –  mondta Baku György, az előadás rendezője.

 

alexander- Foldes Boronyak

 

 Az RS9 Színház bemutatja:

Isten kontra Alexander – végítélet egy felvonásban

 

ALEXANDER   Földes Tamás
FANNY   Boldizsár Tünde

ORVOS   Boronyák Gergely
NŐVÉR   Álmosd Phaedra
BETEGSZÁLLÍTÓ   Makray Gábor
ÉJSZAKÁS NŐVÉR   Facskó Marica

 

Rendező: Baku György

Rendezőasszisztens: Garami Mónika

 

Bemutató: 2014. április 6. 19.00

RS9 Színház

 

Forrás, fotók: RS9

 

süti beállítások módosítása