"Most a fiatalok járnak színházba" - Júniusban jön a 011 Fesztivál

A 011 Alkotócsoport június 7-11. között rendezi meg az első 011 Fesztivált Budapesten.                            

A fővárosi színházakban repertoáron lévő, saját darabokból felépülő fesztivál a fiatal színházi generációra kívánja felhívni a figyelmet. 26 színész és 11 alkotó 4 műfajban létrehozott munkái mutatkoznak be a szélesebb közönségnek a Bárka Színházban, az Átriumban és a Thália Színházban.

 

 

 A kezdeményezésről:

 

"Új típusú közönségünk mindig is része volt az alkotófolyamatnak. Szeretnénk egy olyan hetet, amikor együtt lehetünk és egymásból inspirálódhatunk azokkal, akiknek velünk együtt magasan van a vizuális és történetbefogadó ingerküszöbe és nyitottak az új narratívákra. Mi a húszas-harmincas generációnak készítünk előadásokat. Nem a hazai közegben megszokott ideológiai alapú színházat csinálunk, hanem igyekszünk zsigerileg ható, erősen vizuális, komplex színházélményt adni. Szeretnénk, hogy a fesztivál minél szélesebb körben ösztönözze kipróbálásra azokat, akik eddig ódzkodtak a színháztól, de például egy jó mozifilmre bármikor vevők" - mondta Radnai Márk művészeti vezető, a 011 Fesztivál programfelelőse.

 

"A fesztiválra ugyanaz lesz jellemző, mint a bemutatott színpadi munkáinkra: igényes, de nem elitista. A popkultúrába ágyazott, de úgy, hogy közben nem a kisebb ellenállás felé halad. Magyar színházban szokatlan, a való életre, a fiatalok problémáira relevánsan reagáló és érzékszerveket megmozgató élményekkel szolgálunk" - folytatta Radnai.

 

A programban látható lesz többek között Magyarországra adaptált Tarantino "best of" (Kutyaszorítóbban), architekturális térvetítéssel megspékelt budapesti drogtrip az Óz a nagy varázsló szereplőivel (Meanwhile in Kansas), akkor és ott, élőben készülő taxis film (Droszt), és egy új bemutató, Vinnai András párkapcsolati science fiction-je (Garzonpánik) Szabó Győző, Pálos Hanna és Klem Viktor szereplésével. A szervezők ezen kívül közönségtalálkozóval, koncerttel (Tasnádi Bence zenekara az Ed Is On), nyitó-, záró- és gengszterbulival, valamint meglepetésekkel készülnek.

 

A fesztivál bevételéből a 011 Alkotócsoport 2014-2015-ben más fiatal társulatok projektjeit kívánja támogatni.

 

011 fesztival

 

A 011- Alkotócsoportról:


A 011 Alkotócsoport rövid fennállása alatt több műfajban, különböző előadásokat hozott létre. Ami összeköti őket az a modern, színházi konvenciókat felrúgó filmszerű narratíva és a látvánnyal, valamint az alapvetően nem színházhoz kapcsolódó technológiákkal való kísérletezés.


A csoport mögött nem áll társulat, bár többnyire ugyanazok a fiatal színészek szerepelnek előadásaikban. A kreatív stáb tagjai: Radnai Márk, rendező, Cseh Renátó látványtervező és Ivanyos Ambrus dramaturg. Az előadások elsősorban nem kész, megírt darabokból születnek, a szövegkönyvet az alkotók írják, színészi improvizációk, helyzetgyakorlatok, és külső források felhasználásával. Előadásaikra elsősorban a húszas-harmincas korosztály kíváncsi.

 

A fesztivál honlapja: www.011production.com.

 

süti beállítások módosítása