Rabló-barlang - Robert Clark koreográfiája a Bethlen Téri Színházban

Robert Clark angol koreográfus In reference to the Robbers Cave (Rabló-barlang) című előadását 2013-ban mutatták be a muraszombati 8. Front@ Kortárstánc Fesztiválon. Az öt országból érkezett táncosok részvételével készült produkciót most a Bethlen Téri Színházban tekinthetik meg az érdeklődők, május 12-én 19.30-tól.

A Beyond Front@/Bridging New Territories elnevezésű projekt Horvátország, Ausztria, Nagy-Britannia, Magyarország és Szlovénia kortárs táncszervezeteinek, valamint társult partnereinek (Portugália, Görögország, Olaszország, Szerbia és Szlovákia) együttműködése. Célja, hogy elsősorban Közép-Kelet-Európában élő fiatal táncosok, illetve tánchoz kapcsolódó, más művészeti ágakban dolgozó alkotókat hosszabb-rövidebb ideig tartó projektek erejéig összekösse, számukra nemzetközi téren bemutatkozási lehetőséget és munkát biztosítson, valamint lehetővé tegye későbbi munkakapcsolatok kialakítását.

 

rablobarlang1

 

A több éves munka 2013-ban hozta meg igazán gyümölcsét, a tavaly augusztusban a szlovéniai Muraszombaton megrendezett 8. Front@ Kortárstánc Fesztiválon két saját, Beyond Front@ alkotást is lehetett látni, melyek magyar résztvevőit a Pro Progressione szervezet küldte. Az egyik, a portugál Vânia Gala munkája, a Cooling Down Signs (A beletörődés tünetei), melyet 2014 januárjában a hazai közönség is láthatott a Bakelitben, a másik a Magyarországon most első és egyetlen alkalommal megtekinthető In reference to the Robbers Cave (Rabló-barlang), Robert Clark alkotása.

 

A Beyond Front@ alkotások ötödik darabja, az In Refernece to the Robber's Cave (Rabló-barlang) a muraszombati fesztiválra készült el. A "Rablóbarlang" cím egy, az ötvenes évek Amerikájában, az oklahomai Robber's Cave State Parkban elvégzett szociálpszichológiai kísérletet jelöl, mely a csoportok közötti konfliktusok kialakulását vizsgálta.

 

rablobarlang2

 

"Robert Clark koreográfust a kísérletnek az együttműködésre koncentráló elemei láthatólag sokkal jobban izgatták, mint a versenyhelyzetet teremtő, versengésre késztető szakasza: az előadás egy nagy, közösségteremtő kísérlet. A szürke különböző árnyalatait viselő, feltűnően eltérő testalkatú és habitusú táncosok 35 percen át tartó feladata az, hogy együttműködjenek, hogy egy csoportot alkotva mozogjanak. A táncosok keveset szerepelnek egyedül, párhuzamosan végeznek mozgássorokat, melyek olykor lelassulnak, finommá válnak, máskor gyorsak és kemények. Az egymásra helyezett, a megvilágított négyzet egyik vagy másik oldala közelében felépülő koreografikus elemek időnként, a véletlenszerűség érzetét keltve összekapcsolódnak, ilyenkor az együttmozgás biztonságával, otthonosságával megnyugtató pillanatokat csempésznek a sokféleség monotóniájába." Sándor Zita

 

rablobarlang3

 

Robert Clark a munkafolyamatról:

 

"A darabalkotás folyamata egy éve tart, melynek során a projektben résztvevő 5 táncos egymást vendégül látva töltött el egy-egy hetet egymás hazájában. Ezekben a hetekben együtt éltek, táncoltak, improvizáltak és tartottak előadásokat, Megosztották egymással gondolataikat, értékrendjüket, közegüket és esztétikájukat.

 

Keressük a közös nevezőt, amin elindulva egy közös cél megvalósítására törekszünk, olyan módon, hogy közben ne vesszen el a táncosok személyisége, önazonossága.

 

A készülő darab a globalizáció közvetlen következménye, de nem politikai szempontból kívántunk rá reflektálni. Hiszen mi is részesei vagyunk: termékei és haszonélvezői egyben. Ez a munka tisztán táncelőadás, mely improvizációra, ismétlésre és a közös vagy éppen eltérő emlékezetre épül. Témánk az otthonkeresés, egy olyan otthoné, amit a kommunikáció, a magunkkal és másokkal folytatott dialógus kínálhat."

 

rablobarlang4

 

Robert Clark:

 

In reference to the Robbers Cave

(Rabló-barlang)

 

Előadók: Celia Hickey, Elisabeth Barker, Kaja Janjić, Zvonimir Kvesić, Ivanov Gábor

Fénytervező: Bánki Gabi

Koreográfus: Robert Clark

 

Előadás: május 12., 19.30, Bethlen Téri Színház

 

süti beállítások módosítása