Dramaturgok és kritikusok hipnózisától szabadítaná meg a színházakat Kerényi

"Nagyon fontosnak tartom, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történjék változás, ha más nem, egy ellenegyetem szervezése a Ludovikán belül. Én radikális vagyok ezekben a dolgokban és nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ha én lennék az alkirály, elvenném az egyetemtől a színészképzés jogát a pénzzel együtt" - fogalmazott a miniszterelnöki megbízott az Újszínház Keresztény Színházi Fesztiválján rendezett beszélgetésen. Az SZFE Orbán Viktor miniszterelnök álláspontját kérte.

Kerenyi Imre

Fotó: magyarhirlap.hu

 

A tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízott szavaira a 444.hu hívta fel a figyelmet.

 

Kerényi Imre a beszélgetésen elmondta: szerinte az európai művészet és a magyar drámairodalom 80 százaléka a keresztény kultúrkör terméke, Európa és a magyar államiság a keresztény gondolkodás diadala. Világméretű problémának tartja, hogy a rendező- és dramaturgképzésben egy olyan izmus vette át az oktatási főhatalmat, amelyik erre nemet mond,  és meghonosítanak egy olyanfajta megközelítést, amiben a dekadencia érvényesül, és aminek a lényege a köpködés, a lekicsinylés.

 

Kerényi szerint a színházakat meg kell szabadítani a dramaturgok és kritikusok hipnózisától. Egy új úton kell elindulni, fel kell venni a harcot. "Ez egy nagyon nagy harc. Ez a buzilobbi tulajdonképpen. Ez az egész nemzetközi opera- és filmvilágot átszövi. Fel kell ismerni a helyzetet, fel kell venni a harcot. Ez ellen előadások sorát kell létrehozni, de főleg iskolákat" - fogalmazott a miniszterelnöki megbízott.

 

M. Tóth Géza, az SZFE rektora levélben kereste meg Orbán Viktor miniszterelnököt és Balog Zoltán emberi erőforrás minisztert Kerényi Imre kijelentései kapcsán, melyben arról kér tájékoztatást, hogy a miniszterelnöki megbízott véleménye mennyiben tekinthető a miniszterelnök hivatalos álláspontjának. A levél itt olvasható

 

 

"... most már van mangalicafesztivál, zsidófesztivál, mindenféle tavaszi fesztivál, kell legyen keresztény fesztivál is, meg kell erősödjön ez a dolog, és nemzetközi méreteket kell hogy öltsön, hogy Európa meg tudja védeni magát a káros hatásoktól. És ha nem mutatja fel magát a keresztény eszme, a szakralitás, akkor el is jelentéktelenedik, el is sorvad. Tehát ezt igenis, hogy művelni kell, és nívón kell művelni, és szakmailag helytállni, és büszkén fölvállalni, és nagy sajtót szervezni hozzá, megtalálni a külföldi partnereket.

 

Ez azért fontos, mert tulajdonképpen az európai művészet és a magyar drámairodalom 80 százaléka szerintem a keresztény kultúrkör terméke. Európa a keresztény gondolkodás diadala. Magyarország is az, a magyar államiság is az. Történelmi darabjaink mindegyike szakrális mű. Attól függ, hogy közelítünk ezekhez az értékekhez.

 

És itt a probléma az - világméretű probléma -, hogy a rendező- és dramaturgképzésben egy olyan izmus vette át az oktatási főhatalmat, amelyik erre nemet mond, és amelyik azt mondja, hogy ez nem fontos és nem érdekes. És meghonosítanak világméretekben a színházon és elsősorban az operán belül - de most már a táncdalokon belül is - egy olyanfajta megközelítést, amiben a dekadencia érvényesül (..), de a lényege a dolognak a köpködés, a lekicsinylés (..)

 

Ezáltal a Mr. Senkik, a dramaturgok, a rendezők - a saját kollégáimat szidom most -, elkezdenek tudni csillogni, és aztán azzal szuperálják egymást, hogy ki tud még több rosszat mondani arra a szépre, jóra, nemesre, ami egy csomó embernek fáj.

 

Nekem már fáj az a mennyiségű köpködés, ami reggeltől estig megy a televízióban és a színpadokon. Ebben a színészek nem vétkesek, mert a színészt felkérik, megbízzák, és végzi a dolgát, de az irányítás igen, ezért én nagyon fontosnak tartom, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Budapesten történjék változás, ha más nem, egy ellenegyetem szervezése a Ludovikán belül. Én radikális vagyok ezekben a dolgokban, és nem vagyok született politikus, nyugodtan ki merem jelenteni, hogy ha én lennék az alkirály, elvenném a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől a színészképzés jogát a pénzzel együtt.

 

A probléma az - és ezt a saját példámon is láttam -, hogy ezek a dramaturggyerekek nagyon-nagyon fölkészültek (...), és egyszer csak elkezdenek ajánlani. A dramaturgok hipnózisától meg kell szabadítani a színházrendezőket és a színészeket, és meg kell szabadítani a színházat. És a kritikusok hipnózisától. Szerintem egy új úton kell elindulni, fel kell venni ezekkel a harcot. Ez egy nagyon nagy harc. Ez a buzilobbi tulajdonképpen. Ez az egész nemzetközi opera- és filmvilágot átszövi. Fel kell ismerni a helyzetet, fel kell venni a harcot. Ez ellen előadások sorát kell létrehozni, de főleg iskolákat" - mondta Kerényi Imre a beszélgetésen.

 

süti beállítások módosítása