Levelek a lövészárokból - Megkezdődtek a próbák Veszprémben

Megtartották a Levelek a lövészárokból című darab olvasópróbáját a Veszprémi Petőfi Színházban. A teátrum az első világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából tűzi műsorára az előadást Kéri Kitty rendezésében.

A rendhagyó est anyagát Nemlaha György szerkesztette korabeli levelezések, katonadalok, kuplék, dokumentumok újságcikkek alapján. A nézők június 28-án Balatonfüreden láthatják először az összeállítást, amely a következő évadban a teátrum nagyszínpadának műsorán szerepel.

 

Az olvasópróbán a stábot Nemlaha György köszöntötte. A Magyar Televízió egykori legendás szerkesztője, rendezője többek között arról beszélt, hogy a XX. század egyik emlékezetes korszakából válogatott különböző műfajú alkotásokat, amelyeket jelentős alkotók neve fémjelez. Így választotta ki Babits Mihály, Molnár Ferenc, Gyóni Géza, Emõd Tamás, Karinthy Frigyes, Gábor Andor, Nagy Endre, Juhász Gyula, Szirmai Albert, Reményik Sándor és Zerkovitz Béla műveit.

 

lovesz1

Nemlaha György és Kéri Kitty (fotó: Veszprémi Petőfi Színház)


A produkció rendezője, dramaturgja Kéri Kitty, aki előadás látványvilágát is kialakította. Mint mondta: gazdag, műfajilag sokszínű anyagot állított össze Nemlaha György, jó egyensúlyban szerepelnek a prózai és zenei részek a szövegkönyvben, s ez segítheti a nézőket abban, hogy ezekben feloldódva emlékezzenek erre az időszakra. A stábtól azt kérte, hogy az emberi sorsokat, a mély érzelmeket, a lelki rezdüléseket mutassák be játékukkal.


A színészeknek több szerepet kell majd megformálniuk. Az előadás nem az I. világháború történetét meséli el időrendi sorrendben, hanem egy történelmi kort mutat be a prózai részletek, levelezések, zenék, dalok segítségével. A rendező érzelmeket kiváltó és azokra ható előadást szeretne színpadra állítani.


A produkcióban színpadra lép Szilágyi Tibor, Bajcsay Mária, Kőrösi Csaba, Trokán Anna, Haumann Máté, Halas Adelaida, Nagyhegyesi Zoltán, Dominek Anna, zenél Kaboldy András és Szalai Péter. A koreográfus Frank Róbert, a zenei vezető Fekete Mária, a rendezőasszisztens Madár K. Zoltán, a súgó Tóth Zsanett.

 

Forrás: Veszprémi Petőfi Színház

 

süti beállítások módosítása