"Elérkezett a kiteljesedés időszaka" - Ősbemutatóval kezd a zalaegerszegi színház

Az anyu én vagyok című Nógrádi Gábor-műből készülő ifjúsági előadást szeptember 25-én mutatják be Farkas Ignác rendezésében - közölte a társulat évadnyitó ülésén a teátrum igazgatója.

Besenczi Árpád elmondta: októberben musicalt tűz műsorra a színház, A kölyök című előadást Nagy Viktor rendezi. A miniszter félrelép című bohózatot Besenczi Árpád állítja színpadra, majd november végén a Kean, a színész című komédiát tűzik műsorra Sztarenki Pál rendezésében.

 

hevesi

Fotó: hevesisandorszinhaz.hu

 

A következő évben három nagyszínpadi előadást mutatnak be Zalaegerszegen: a Csókos asszony című operettet Böhm György rendezi, a kortárs magyar darabok közül pedig Tasnádi István Közellenség című drámáját mutatják be 2015 áprilisában. Az évad Tamási Áron Csalóka szivárvány című színművével fejeződik be.


Besenczi Árpád - aki februártól újabb öt éven át vezeti a teátrumot - kiemelte, hogy a színház sikeres működése, a nézőszám emelkedése az egész társulat pontos és összehangolt munkájának közös eredménye. Szólt arról is, hogy az útkeresés után elérkezett a "kiteljesedés időszaka". A társulatnak továbbra is fegyelmezetten, összetartóan és jó légkörben kell dolgoznia, hogy további sikereket tudjanak elérni - hangsúlyozta.


Emlékeztetett arra is, hogy a színház a város szerves része, ezért fontos, hogy a polgárokkal továbbra megmaradjon a közvetlen kapcsolat. E gondolat jegyében a teátrum szeptember 13-án ismét megnyitja kapuit a közönség előtt, amikor a nézők megismerhetik a kulisszatitkokat, megtekinthetik a színpadtechnikát és még a jelmezeket is magukra ölthetik. A Ruszt József téren felállítandó színpadon a színház művészei lépnek fel, gyermekelőadást tartanak, este pedig koncerttel zárul a nap.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása