Előadóművészeti konferenciával indul az évad Veszprémben

Az új évadban négy gyermekdarabot és öt játékszíni előadást mutat be a Veszprémi Petőfi Színház - mondta el a hétfői évadnyitó társulati ülésen a teátrum igazgatója.

Oberfrank Pál hangsúlyozta, hogy fontos a nézőszám növelése és a következő időszak nagy kihívása a színház finanszírozásának rendezése. Hozzátette: a következő napokban a teátrum ad otthont egy előadóművészeti konferenciának, amelyen hat szekcióban tárgyalja a szakma csaknem 170 képviselője a színházi életet érintő legfontosabb kérdéseket. Kiemelte, hogy az országos színházi évadnyitó helyszíne is Veszprém lesz a hétvégén. 

 

 

Petofi Szinhaz

Fotó: vportre.hu

 

Az évad előadásairól szólva elmondta, hogy az első nagyszínházi előadás a Chicago című musical lesz, amelyet Eperjes Károly rendez. A bemutatót október 3-án láthatja a közönség. Ibsen Vadkacsa című színművét Guelmino Sándor rendezi. Ezt követi majd Johann Strauss Bécsi vér című operettje Bozsó József rendezésében. Dürrenmatt Fizikusok című komédiáját Dömölky János rendezésében láthatja a publikum. Balázs Ágnes zenés játékát Szerelmem, Petőfi címmel Juhász Róza rendezi.

 

Szerednyey Béla a rendezője az Anna Karenina című musical-operának. A padlás című mesemusicalt pedig Lendvai Zoltán rendezésében láthatja a közönség a székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátékaként. Nemlaha György Levelek a lövészárokból című összeállításának pedig Kéri Kitty a rendezője.

 

A legfiatalabbakat a Hófehérke és a hét törpe című mesebalett várja Uhrik Dóra rendezésében, a Süsü, a sárkány kalandjait Háda János rendező állítja színpadra. A Bonbon matiné mellett a Győri Balett vendégjátéka, a Vaskakas című táncjáték várja a kicsiket Velekei László koreográfus rendezésében.


A direktor ismertette a Latinovits-Bujtor Játékszín programját is, ahol Shakespeare Titus Andronicus című tragédiáját Kéri Kitty rendezésében mutatják be, Arkagyij és Borisz Sztrugackij Sztalker című drámáját pedig Buvári Tamás rendezésében láthatják. Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című színházi szatíráját Tóth Loon, Albert Camus A pestis című monodrámáját pedig Dömötör András viszi színre. Eperjes Károly önálló estje is szerepel a műsorban Az igazat mondd, ne csak a valódit címmel. 


Oberfrank Pál elmondta, hogy 12 olyan darabot is játszanak, amelyeknek a premierje az előző évadban volt.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása