"Húskészítményekről és nőkről írtam" - Villáminterjú Gerlóczy Mártonnal

Gerlóczy Márton fél évig járt a Nagyvásárcsarnokba dolgozni, hogy megírhassa A csemegepultos naplója című regényét, melyből az Orlai Produkciós Iroda mutatott be nyáron egyszemélyes előadást Ötvös András szereplésével. A produkció szeptember 19-én költözik a Jurányi Inkubátorházba.

A darabról röviden:

„A lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ők mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam.” A fiatal pesti író egy szép napon két dolgot határoz el: hogy egyedülálló lesz, és hogy csemegepultos lesz. Hogy színt vigyen az életébe. Beleveti magát Budapest – és a Vásárcsarnok – sűrűjébe. Egy darabig minden jól alakul…

Gerlóczy Márton személyes ihletésű történetét Göttinger Pál monodráma formájában állította színpadra. A szövegkönyvet Lőkös Ildikó és Göttinger Pál készítette. Az előadást a nyár folyamán már láthatta a közönség Balatonfüreden, Szegeden és az Ördögkatlan Fesztiválon. A 24. Szabad Színházak Nemzetközi Találkozóján Ötvös András elnyerte a legjobb színészi alakítás díját, a Thealter-angyalt.

Villáminterjú Gerlóczy Mártonnal:

- Önéletrajzi merítésű a könyved. Vissza tudod idézni, milyen élethelyzetben, és miért vágtál bele a vásárcsarnokos kalandba?

- Mesterséges valóság volt az életemben az a fél év 2007-ben - a csemegepultozás és a csajozás is. Szándékosan, a könyv miatt vágtam bele mindkettőbe, szerepek voltak. Azért keveredtem mindenféle kalandba, hogy sokféle benyomásról tudjak írni a könyvben. A korábbi regényeimmel ellentétben olyat akartam létrehozni, amelyhez a gyűjtés nem a szobában vagy a könyvtárban zajlik. A vásárcsarnok, mondhatni, szembejött.

- Miért az és miért a csemegepult?

- Egy barátommal arra jártam, bementünk egy ismerőséhez húsokért. Ott született meg az ötlet. Megkérdeztem a tulajdonost, dolgozhatnék-e nála fél évet. Kiszabadultam az íróasztal mögül, gyűjtöttem az anyagot, egész nap jegyzetfüzet volt a zsebemben. Addig dolgoztam ott, amíg összeállt egy regényre való anyag. És közben jól éreztem magam.

- Hogyan kezeltek: teljes értékű alkalmazottként vagy olyasvalakiként, aki csak odament leskelődni?

- Csak a tulajdonos és az üzletvezető tudta - és ők is csak körülbelül -, hogy mit csinálok ott. Akiket később felvettek munkaerőnek mellém, semmit nem sejtettek. Azt hitték, ott dolgozom rendesen.

- Lehet, hogy neked ez jobb is volt, így nem fedte fel Mátyás király az álruháját.

- Persze. Az életem részévé vált, fél éven keresztül minden reggel mentem dolgozni. A történet másik fele is igaz: nem volt akkor barátnőm, éppen lezártam egy korszakot, és azt csináltam, amihez kedvem volt.

- Másképp, szakszerűen nézel a csemegepultra most, ha bemész a körúti húsboltba 20 dkg olasz felvágottat kérni?

- Mostanra elfejtettem. Egy évig utána még figyeltem, mit hogyan csinálnak a "kollegák", ma viszont már újra ugyanúgy megyek be vásárolni, mint korábban. Szinte minden nap járok henteshez, ilyen gyakoriság mellett már nem is jut az eszembe, hogy akár én is állhatnék a másik oldalon.

- Hogyan született az ötlet, öt évvel a könyved megjelenése után, hogy színdarab készüljön belőle?

- Érdekes egy könyv sorsa: a Csemegepultos ennyi idő után, most érik be igazán. Néhány hete jelent meg az új kiadás, készül a német és a francia fordítás, és most mutatják be a színházi előadást is. Eredetileg egyébként filmet akartak belőle készíteni fiatal filmesek, írtunk is belőle több forgatókönyv-változatot. A casting is lezajlott, én ekkor találkoztam először Ötvös Andrással, és őt választottam a főszerepre. Ha létrejött volna a film, konfliktusba keveredtem volna, mert a filmesek egy másik színészt akartak kiválasztani. Én viszont ragaszkodtam Andrishoz, hiszen rengeteg gondolata, ötlete volt, és nagyon illett hozzá a karakter. De a film végül nem valósult meg.

 Fotók: Takács Attila

- Ez az első eset, hogy feldolgozták egy könyvedet?

- Már az első regényem, az Igazolt hiányzás esetében is felmerült a megfilmesítés ötlete, de akkor a producer eltűnt. Ma már tudom, hogy a producerek eltűnnek... Nem bánom, hogy végül nem készült belőle film. Magyarországon jobb, ha nem csinálnak filmet a regényedből, nem sok jó sülhet ki belőle.

- Ezt íróként vagy mozinézőként mondod?

- Minkettőként. Az Igazolt hiányzás szerintem egyébként nem is jó alapanyag egy mozihoz, mert zsánerkönyv. Egy napló.

- Térjünk vissza a Csemegepultos színpadi változatához, a színpadhoz vezető úthoz!

- Orlai Tibor keresett meg négy éve, hogy szeretne belőle színházi előadást készíteni. Elkezdtem átírni színpadra a regényt, de nem voltunk elégedettek az eredménnyel, valószínűleg azért, mert addigra sokat dolgoztam már az anyaggal, kicsit untam is, és túl sok mindent sűrítettem bele. Ekkor merült fel, hogy Göttinger Pál legyen az előadás rendezője, aki szintén ismerte és kedvelte Ötvös Andrást.

- Végül Lőkös Ildikó dramaturg készítette el a színházi szövegkönyvet. Te mennyire folytál bele a munkába?

- Semennyire. Ildi átküldte a kész szövegkönyvet, én pedig elolvastam. Nagyon könnyen színpadra vihető a regény szövege, "színpadbarát". Csak ügyesen kellett összevágni a kész párbeszédeket, és montázst készíteni belőle. Mivel nem került bele új szöveg, nem volt okom beleszólni. Legfeljebb abban tehettem volna javaslatokat, hogy melyik részek szerepeljenek benne, de én úgy döntöttem, az előadás legyen az alkotóké.

- Milyen benyomásaid voltak a balatonföldvári bemutatóról?

- Úgy éreztem, tetszett a közönségnek, és a visszajelzések alapján is sikeres lett az előadás. Andris játéka lenyűgöző, elképesztő energiával van jelen a színpadon. Négy éve, amióta először felmerült, hogy el fogja játszani a szerepet, foglalkozik vele, gondolkozik rajta. Díjat is kapott az alakításáért a szegedi Thealter fesztiválon.

- Göttinger Pál elmesélte: volt egy olyan elképzelése is, hogy sokszereplős előadás készüljön a regényből. Te milyennek találod a monodrámát, tetszik ez a forma?

- Az biztos, hogy ez a változat működik, és előnye, hogy könnyen mozgatható, utaztatható az előadás. Nemrég beszéltem annak a csemegepultnak a tulajdonosával, ahol dolgoztam, és felmerült, hogy akár a vásárcsarnokban, az eredeti helyszínen is játszhatnánk a produkciót. Elég sok piac van Magyarországon, és sok helyre eljuthat az előadás azáltal, hogy nem kell sok színészt egyeztetni hozzá.

- A rendező szerint szerethető, de rosszkedvű, cinikus ember a főhősöd. Egyetértesz ezzel?

- Akkor egyáltalán nem voltam rosszkedvű, nem is lehetett volna úgy végigcsinálni azt a fél évet és a munkát. Nagyon jól éreztem magam a csemegepultban. Cinikus? Az igaz.

- És mennyire nőgyűlölő Márczy Lajos amiatt, hogy folyton kudarcot vall náluk?

- Nem én vallottam kudarcot, hanem eleve elvetélt kalandokba vágtam bele - nem szerelmet kerestem, hanem anyagot gyűjtöttem. Ütközéseket, amikből sok mulatságos szituáció keveredhet ki. Embereket, nem nőket írtam meg a regényben. A szöveg nem nőgyűlölő, nem soviniszta, csak kemény, éles és őszinte. A szórakoztató ismerkedéseimet írtam meg. És mindet rendkívül élveztem.

- Vagyis mind a saját ismerkedéseid voltak?

- Igen. A könyvem elején szerepel is: húskészítményekről és nőkről írok. Bevallom, azokat a hölgyeket, akiket szeretek, nem ebben az időszakban ismertem, illetve írtam meg. (nevet) Mindenki került már olyan helyzetbe, hogy megismerkedett valakivel, és kiderült: a két ember nem illik egymáshoz. Ilyenkor más - normális esetben - elköszön és hazamegy. Egem viszont foglalkoztattak ezek a helyzetek: minél rosszabbak voltak, annál inkább megírhatóak. Ez is a szociográfia része volt. Nem hiszem, hogy ezekkel az egyéjszakás kalandokkal megbántottam volna a hölgyeket. Nem arról volt szó, hogy hetekig kihasználtam volna valakit csak azért, hogy később megírhassam. Lehet hazudni, hogy minden csodálatos, de azt is el kell fogadni, hogy vannak huzatos emberek, és éppenséggel az én könyvemben több belőlük a nő, hiszen ők voltak a témáim. Vállalom, hogy kritikus a hangvételem.

- Ez alapvetően jellemző ez rád?

- Természetesen.

- Vállalod a cinizmust is?

- Keskeny a határ.

- Mennyire törekedtél arra, hogy társadalomrajzot, kritikát is megfogalmazz?

- Az mindig bennem van. Arról, ami körülvesz, nem is érdemes máshogy írni, mint kritikusan. Nem szeretem a szentimentalizmust. Nem vagyok költő.

 Plakát: Csáfordi László

- Mennyit jársz színházba?

- Tömegiszonyom van, nem bírok sok ember közé menni. A csemegepult pont ezért volt nekem való, mert rengeteg ember mozogott körülöttem, mégis egy fal választott el bennünket. Színházba ritkán járok, nagy kőszínházakba meg még ritkábban. Nem szeretem az erős parfümöt, a csillogó ruhákat. A kisebb színházak sokkal inkább nekem valók.

- Most min dolgozol?

- Nagyjából pont a Csemegepultos óta foglalkozom a családregényemmel, még körülbelül másfél év munka van hátra belőle. Öt év gyűjtés után most tartok az írásnál. Szeretném megnyugtatni a hölgy olvasókat: öt generációnyi nőről fog szólni, a nagymamám az utolsó. A történet a brassói szász világban, 1830-ban indul, és az 1970-es években, Budapesten ér véget.

- Hogyan kutasz?

- Sok száz oldalnyi családi levél, napló marad fent, rengeteg hivatkozás, könyvek. Áprily Lajos lánya a nagymamám. Ilyen sok szépet nőkről sehol nem lehet majd olvasni. (nevet) Szó lesz anyaságról, kitartásról...

- A Váróterem című regényed ismeretében, amely a nagyapádról szólt, úgy tűnik, kiemelten foglalkoztatnak a családi történetek.

- Muszáj megírnom őket. Már csak azért is, mert ezek a nők naplókat vezettek, és tartok tőle, hogy azért vetették papírra az életüket, hogy egyszer valaki foglalkozzon velük. Egyfajta kötelességemnek érzem ezt a munkát. Valójában már annak is örülni fogok, hogy meglesz bekötött formában a családtörténetünk.

- Találtál meglepetéseket a kutatás során?

- Csak azt. 800 oldalas lesz a könyv.

Az interjút készítette: Csicsely Zoltán

U. sz.: Színház.hu