Lola Blau - Mono-musical a Spirit Színházban

Georg Kreisler mono-musicaljét szeptember 24-én mutatja be a Spirit Színház. Az előadást a Budapest Jazz Klubban tekinthetik meg Vásári Mónika főszereplésével.

A Spirit Színház ajánlója:

 

1938. Németország lerohanja Ausztriát. Lola Blau színésznő Bécsben - és zsidó származású. Élete, karrierje derékba törik. Sorsa tulajdonképpen tipikus, II. világháborús emigráns sors. A háború borzalmai és a zsidóüldözések elől egy élhetőbb élet reményében Ausztriából az Újvilágba menekül. Színházra vágyik, de csak az éjszakai kabarészínpadokig jut, a frontra induló katonákat szórakoztatja, mint sokan kortársai közül. Majd a háború után hazatérve azzal szembesül, hogy hazájának nincs szüksége rá. Lola Blau nem hős, csak egy azok közül, akik túlélték a vészkorszakot.

 

lola-blau-monomusical-original-54203

 

Georg Kreisler, a darab szerzője író, költő, zeneszerző és énekes volt, aki az 1950-es, 60-as években vált igazán népszerűvé. Zsidó származása miatt Bécsből menekült el, 1943-ban vehette fel az amerikai állampolgárságot. A tengerentúlon katonáknak írt dalt, a háború után pedig Hollywood-ba utazott, ahol filmekben is dolgozott, többek között Charlie Chaplinnel. A megélhetés miatt kénytelen volt nightclubokban és bárokban zenélni. 1955-ben tért vissza Európába, ahol végre sikert aratott dalaival, sanzonjaival, egyedi humorával. A kabarék világában otthonosan mozgott, miközben színdarabokat és dalokat szerzett. Élt Bécsben, Münchenben, Berlinben és élete utolsó éveiben Salzburgban. A Lola Blau ősbemutatója 1971-ben Bécsben volt.

 

 

Lola Blau


Zene: Georg Kreisler
Dalszöveg szerző: G. Dénes György
Színpadra alkalmazta: Kővári György

 

Színész:
Lola Blau - Vásári Mónika

 

Jelmez: Árva Nóra
Zenei vezető: Neumark Zoltán
Zongorán kísér: Neumark Zoltán

Rendező: Sztárek Andrea

 

Az előadás a Bühnen- und Musikalienverlag Josef Weinberger Wien Gesellschaft m.b.H., a Sticker Verlag és az UMPA ügynökségek engedélyével került bemutatásra.

 

Forrás: Spirit Színház, Színház.hu

 

süti beállítások módosítása