Vörös Szilvia nyerte a Marton Éva Énekversenyt

A Magyar Állami Operaházban megrendezett gálakoncerttel és a különdíjak átadásával vasárnap este ünnepélyesen lezárult az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny.

Vörös Szilvia nyerte meg az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny 15 ezer euróval járó nagydíját (Grand Prix).Az első díjat a román Alexandru Aghenie kapta, második az ukrán Tetyana Zsuravel lett, a harmadik helyen a lengyel Marcelina Beucher végzett. A közönségdíjat Tetyana Zsuravel vehette át a Zeneakadámia nagytermében megrendezett döntőn.

 

voros szilvia

Vörös Szilvia (fotó: Tuba Zoltán/MTI)

 

A fináléba jutott 11 énekes mindegyike 2 áriát adott elő a Medveczky Ádám vezényelte MÁV Szimfonikusok kíséretével. A zsűri ezután hozta meg döntését, majd át is adták a díjakat, a különdíjak kivételével, melyeket a vasárnap esti gálakoncerten vehetnek át az énekesek a Magyar Állami Operaházban.

 

Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Zeneakadémia professzor emeritája beszédében köszönetet mondott a verseny szervezőinek, a fiatal énekeseknek, a zsűrinek és a közönségnek. Kiemelte a Zeneakadémia előző és mostani rektorának munkáját a verseny létrejöttében: "Batta András még a bölcsőnél állt, Vigh Andrea már az újszülöttet ápolta" - fogalmazott.

 

A legendás drámai szoprán szerint a versenyek óriási szerepet játszanak egy fiatal művész életében. "Muszáj versenyeknek lenniük, hiszen a konkurencia az egyik legfontosabb előre hajtó erő a művészi pályán, különösen az előadóművészetben" - mondta.

 

marton voros

Fotó: Tuba Zoltán/MTI

 

Vigh Andrea rektor köszöntőjében arról szólt, hogy a liszti szellemiséget őrző, 139 éves intézmény méltó helyszíne volt az énekversenynek, melyen minden induló nyert, függetlenül attól, hogy nyert-e díjat. Batta András egykori rektor, kormánybiztos azt emelte ki: most, az épület átfogó felújítása után jöhetett el a történelmi pillanat a Zeneakadémia első nagyszabású nemzetközi zenei versenyének megrendezésére.

 

A díjak átadásával együtt csaknem 5 órán át tartó döntőn az énekesek két fordulóban adtak elő 1-1 áriát a zsűri és a közönség előtt, emellett minden énekes kisfilmmel is bemutatkozott a nézőknek. Az esten két neves operaénekes-díszvendég, a spanyol Juan Pons és a dél-koreai Samuel Youn is feltűnt.

 

marton díj

Fotó: Tuba Zoltán/MTI

 

A nagydíjat elhozó Vörös Szilvia az első fordulóban Mozart Titus kegyelme, a másodikan Donizetti A kegyencnő című operájából énekelt egy-egy áriát. Az 1988-ban született énekes a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Marton Éva osztályába járt, 2013-ban diplomázott opera szakon. Már tanulóévei alatt fellépett alt szólistaként Budapest nagy koncerttermeiben, részt vett Marton Éva, Meláth Andrea, Leonardo de Lisi, Alberto Gazale és Nicholas Clapton kurzusain.

 

Vörös Szilviának számos különdíjat is odaítéltek: felléphet a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Művészetek Palotája idei és az MR Zenei Együttesek 2015/2016-os évadában, míg a Pécsi Nemzeti Színház a műsorán szereplő operák valamelyikében, a Savaria Szimfonikus Zenekar pedig az Iseumi estek operaelőadásaiban számít rá.

 

marton zsuri

Fotó: Tuba Zoltán/MTI

 

A 12 ezer euróval járó első díjat elnyerő Alexandru Aghenie Gounod Faustjából és Verdi A trubadúrjából énekelt a döntőn. A román bariton 1985-ben született, 2004-től a brassói zeneakadémián tanult, majd 2010-ben a bukaresti Nemzeti Zeneakadémián diplomázott. Számos énekversenyen nyert már díjat, köztük Bukarestben és Manfredoniában (Olaszország).

 

Alexandru Aghenie szerepfelkérést kapott a Magyar Állami Operaház 2015/2016-os Shakespeare-évadának valamely produkciójába, emellett a Szabadtér Színház Nonprofit Kft. felkérésére felléphet a Margitszigeten színre vitt egyik operaelőadásban, valamint a MÁV Szimfonikus Zenekar 2015/2016-os évadában.

 

A 9 ezer euró pénzjutalommal járó második díjat, valamint az 500 ezer forinttal és egy Zsolnay-alkotással kiegészített közönségdíjat elnyerő ukrán Tetyana Zsuravel Delibes Lakmé és Verdi Rigoletto című operájának egy-egy áriáját adta elő a döntőn. Az 1984-ben született szoprán először zongoraszakon végzett, majd a kijevi Csajkovszkij Zeneakadémián folytatta tanulmányait, ahol 2013-ban diplomázott. 2012 óta a Kijevi Férfikar szólistája, 40 férfi mellett egyetlen nőként - mesélte bemutatkozó filmjében.

 

Tetyana Zsuravelt dalestre várják vissza a Zeneakadémia Solti Teremébe, emellett 2 ezer eurós (mintegy 600 ezer forintos) különdíjban is részesült Sabino Lenoci, a l’opéra című szaklap szerkesztője és szakkritikusa felajánlásaként.

 

zeneakademia

Fotó: Tuba Zoltán/MTI

 

A 6 ezer eurós jutalommal járó harmadik díjat megszerző Marcelina Beucher Mozart Figaro házassága című operájából és Johann Strauss A denevér című operettjéből énekelt. Az 1986-ban született lengyel szoprán a wroclawi Karol Lipinski Zeneakadémián tanult édesanyja, Maria Czechowska-Królicka osztályában, majd 2012-ben Rigában folytatta tanulmányait, 2013 óta pedig a Wroclawi Zeneakadémia doktorandusz hallgatója.

 

Marcelina Beucher három felkérést is kapott a 2015/2016-os évadra: a Filharmónia Magyarország, a debreceni Kodály Filharmónia és a Pannon Filharmonikusok is visszavárják Magyarországra.

 

A döntőbe jutott két további énekest is különdíjakkal ismerték el: Signe Ravn Heiberg dán szopránt a Művészetek Palotája kérte fel fellépésre a 2015/2016-os évadra, továbbá színpadra léphet a Szegedi Szabadtéri Játékok Ajándékkoncert című zenekari estjén is. Az orosz szoprán, Vlada Borovko a miskolci Bartók-operafesztivál meghívására A jövő kulcsa című operaíró verseny döntőjébe került művek bemutatásában vehet részt.

 

A Marton Éva elnökletével felálló zsűri tagja Jelena Obrazcova világhírű mezzoszoprán, Vittorio Terranova tenor, a Tagliavini verseny művészeti igazgatója, Sabino Lenoci, a rangos l'opera magazin igazgatója, a Sarzana operafesztivál művészeti vezetője, Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere, Pal C. Moe producer, a Bajor Állami Operaház és a Glyndebourne Fesztivál casting menedzsere, Peter Mario Katona, a londoni Királyi Operaház casting igazgatója, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Kocsár Balázs karmester voltak.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása