Jön az első balettvilágnap!

Próbatermeikbe kalauzolnak a táncosok.

 

A világ öt vezető balett-társulatának mindennapjaiba enged bepillantást október 1-jén az első balettvilágnap (World Ballet Day), amelynek keretében élő internetes közvetítésen keresztül leshetnek be az érdeklődők az Ausztrál Balett, a moszkvai Bolsoj balett-társulata, a brit Királyi Balett, a Kanadai Nemzeti Balett és a San Franciscó-i Balett próbatermeibe.

 

Minden társulatnak négy órája lesz, hogy körbekalauzolja a felhasználókat saját főhadiszállásán, és megismertesse őket a balett-táncosok igen ritkán látható kulisszák mögötti életével, a reggeli bemelegítéstől a soron következő előadásokra való gyakorlásig. A nézők a saját szemükkel követhetik végig, ahogy a hasonló próbafolyamatokra épülve végül kibontakozik a társulatok egyedi, összetéveszthetetlen stílusa. 

 

ballet


A nap folyamán az érdeklődőknek lehetőségük lesz arra, hogy a közösségi oldalakon keresztül kapcsolatba lépjenek a táncosokkal, a koreográfusokkal és a tanárokkal. A tánc szerelmesei emellett maguk is részesei lehetnek az ünneplésnek, ha feltöltenek magukról egy videót a társulatok közösségi oldalaira, amint épp saját piruett-változatukat mutatják be egy általuk kiválasztott helyszínen. Az elküldött felvételekből később a balettet ünneplő montázst készítenek.


A húszórás élő közvetítést, amely során elsőként - magyar idő szerint szerdán hajnali 4 órakor - Melbourne-ből, majd Moszkvából, Londonból, Torontóból és San Franciscóból jelentkeznek a táncosok, a társulatok saját honlapján és YouTube-csatornáján követhetik figyelemmel az érdeklődők. A felvétel később teljes terjedelmében, valamint megszerkesztetett változatban is elérhetővé válik - olvasható a moszkvai Nagyszínház honlapján. 


A balettvilágnapot a nagysikerű 2012-es Royal Ballet Live ihlette, amelynek keretében először nyíltak meg a brit Királyi Balett próbatermének kapui a felhasználók előtt. A brit Királyi Operaház YouTube-csatornáján és a The Guardian című lap honlapján is elérhető kilenc órás élő közvetítést 200 ezren követték figyelemmel és mostanra több milliós nézettséget ért el a különleges napot megörökítő videoanyag. 
    
    
Forrás: MTI, http://www.sfballet.org/worldballetday)

 

süti beállítások módosítása