Elérhető Őze Áron pályázata

2015. január 1-jétől Zalán János lesz a Pesti Magyar Színház új igazgatója - döntött hétfőn az emberi erőforrás miniszter. A három pályázó között volt Őze Áron, a teátrum jelenlegi direktora is, aki nyilvánosságra hozta pályaművét, mely alább elolvasható.

 

Az előzményekről:

 

A Pesti Magyar Színház igazgatói feladatainak ellátására június végén kiírt pályázati felhívásra három érvényes pályázat érkezett a benyújtási határidő végéig - közölte hétfőn az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.

Zalán János színművész, kommunikációs szakember, a Masterfilm Digital Kft. ügyvezető igazgatója, a Nemzeti Kulturális Alap Színház- és Táncművészet Kollégiumának vezetője mellett Őze Áron színművész, a Pesti Magyar Színház jelenlegi vezetője és Salamon Suba László rendező, a Budaörsi Játékszín korábbi igazgatója adta be pályázatát a színház vezetésére.

A szakmai bíráló bizottság augusztus 26-án tartotta bírálati ülését és személyesen is meghallgatta a pályázókat. A meghallgatást követően a bizottság tagjai titkos szavazáson Zalán János pályázatát támogatták. A miniszter a javaslatot elfogadva hozta meg döntését.


Zalán János január 1-jén lép hivatalba, megbizatása négy évre, 2019. január 31-ig szól.

 

oze aron

Fotó: MTI

 

Részlet Őze Áron pályázatából:

 

"Az egymás mellé rakott címek, a hívásunkra felelő rendezők neve mutatja most meg azt, amit az ifjúsági színházról gondolunk. Van a tervek között olyan is, amelyik a legkisebbeknek szól, és olyan is, ami egy felnőtt, a világról a színház komplexitásával gondolkodni vágyó nézönek is nehéz néznivaló... mi mégis mindet fiatal közönségnek szánjuk. Izgatott tervezgetésünk alapja a partnerség gondolata - nem egyszerüen beszélünk valamiről, nem pusztán szolgáltatást nyújtunk, hanem sokat várunk a szellemi-lelki bevételi oldaltól is. Tanulni akarunk. Elsösorban azoktól, akiknek a mindennapjai a tanulással telnek, akiknek minden jelenség újdonság, akik a világ megismerésével, értelmezésével és túlcsorduló megélésével foglalkoznak főállásban: a gyerekektől. És a pedagógusoktói, akik segítenek nekünk ledobni a kőszínházasdiban akár akaratunk ellenére is ránk tapadt rossz beidegződéseket a gyerekelőadásokkal kapcsolatban - akik nap mint nap ki vannak téve tanítványaik szigorú kíváncsiságának: mit akarsz nekem mondani? Aztán a szülőktől, akik (mint tapasztaljuk) akár minden anyagì ésszerűség ellenére is színházba küldik/hozzák a gyerekeiket, és nem azért, hogy ezt is letudják, hanem mert meg akarják nekik mutatni, hogy a színház olyan hely, ahol értük dolgoznak, ahol megnevettetni, zavarba ejteni és elvarázsolni akarják öket egyszerre, ahol tudnak a nekik fontos ügyekröl, örömeikröl és fájdalmaikról, és ahol többszázad magukkal együtt megérthetik, hogy nincsenek azokkal egyedül."

 

A pályázat itt elérhető

 

süti beállítások módosítása